City of Bones - Csontváros szerepjáték

Cassandra Clare Végzet Ereklyéi c. könyvsorozatán alapuló szerepjáték.
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Luke otthona és könyvesboltja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Clary Fray


~admin~

~admin~


TémanyitásTéma: Luke otthona és könyvesboltja   Kedd. Szept. 13, 2011 5:41 am

Ahol Luke lakik New York külvárosában
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTéma: Re: Luke otthona és könyvesboltja   Vas. Jún. 10, 2012 6:42 am

Clary & Luke


Aznap egy szemhunyásnyit sem aludtam. A Telihold újra felidézte bennem a régmúltat, s annak fájó sebeit, melyek sosem fognak begyógyulni teljesen. A gondolataim nem hagytak nekem megnyugvást, s nem volt hová menekülnöm előlük. Így hát csak hagytam, had árasszanak el a jó és a rossz emlékek, s újból felelevenítettem a múltamat. Az éjszaka szinte végtelen hosszú ideig tartott, és megkönnyebbültem, mikor végre megpillantottam a horizonton felfelé kapaszkodó nap sugarait, melyek narancsszínre festették a tájat. Nagy nehezen levettem a szemem erről a gyönyörű képről, és a konyha felé vettem az irányt. Nem voltam valami nagy szakács, így hát csak egy gyors rántottát dobtam össze magamnak, hozzá pedig a már megszokott fekete kávét iszogattam csendesen. A mai nap pontosan ugyanolyannak ígérkezett, mint az eddigiek. Az órámra néztem, mely hajnali ötöt mutatott. Felsóhajtottam. Túl korán volt ahhoz, hogy kinyissam a boltot, és a városba se lett volna értelme lemenni, hiszen ilyenkor még semmi sincs nyitva. Talán jobb lenne, ha fognám magam, és ledőlnék egy kicsit, hogy pihenjek pár órácskát, de valószínűleg úgyse tudnék aludni, s csak az ágyamon forgolódnék.
Esetleg elmehetnék Jocelynhez, hogy újfent beszéljek a fejével, bár valószínűleg most se hallgatna rám. Túlságosan is félti Claryt, amit meg is értek, hiszen számomra is épp olyan fontos ez a kislány, mint őneki, s én is csak a javát akarom. Attól még, hogy Clary semmit sem tud a körülötte lévő láthatatlan világról, az még ugyanúgy megmarad, s ugyanakkora veszélyt jelent a számára. Talán ha felkészítené rá Jocelyn… Mindenesetre ehhez is túl korán van még, s nem szeretném Jocelynt kora reggel ilyenekkel zargatni, de amint itt az ideje, újból leülök vele beszélgetni, és megpróbálom meggyőzni őt az igazamról. Talán ezúttal majd sikerrel járok.
Egy egyszerű mozdulattal megittam kávém maradékát, majd szépen elmosogattam magam után, és ledobtam magam a legközelebbi fotelbe. Elővettem egy könyvet – azt, ami épp a kezem ügyébe került -, majd beletemetkeztem. A könyv meglepően izgalmasnak ígérkezett, és a célnak is tökéletesen megfelelt: sikeresen elterelte a gondolataimat. Addig legalábbis, míg a történet főhőse egy váratlan fordulat következtében vámpírrá nem változott. Ez volt az a pont, ahol inkább úgy döntöttem, hogy elég volt ennyi belőle, s egy határozott mozdulattal becsuktam a könyvet, és ugyanezzel a mozdulattal a szoba túlsó felébe hajítottam. Már épp kászálódtam volna fel a fotelből azzal a jól megfontolt szándékkal, hogy mégis inkább az alvás mellett döntök, mikor hirtelen kopogást hallottam az ajtó felől. Felvontam a szemöldökömet, majd feltápászkodtam az ülőalkalmatosságról, és az ajtó felé vettem az irányt és szélesre tártam azt. Az ajtó előtt Clary állt kissé bizonytalanul és csurom vizesen, s reménykedve pislogott fel rám. Én elálltam az útból és így szóltam:
- Gyere csak be, Clary. Minek köszönhetem ezt a korai látogatást? Csak nincs valami baj?
Vissza az elejére Go down

Clary Fray


~admin~

~admin~


TémanyitásTéma: Re: Luke otthona és könyvesboltja   Hétf. Jún. 11, 2012 4:32 am

Luke & Clary

Egy bizonyos szintig megértem anyámat, hogy miért nem szereti a Pandemoniumhoz hasonló helyeket. Ma is olyanokat láttam ,ami nélkül talán nyugodalmas lenne a további életem, De talán tehetek én arról, hogy egy-két őrült azzal teszi tönkre az életét, hogy nyilvánosan tűket szurkál magába? Ez már komolyan beteg dolog! De ez még nem jogosítja fel anyámat, hogy mikor éjjel fáradtan és bőrig ázva haza állítok ahelyett, hogy megkérdezni, hogy éreztem magam, lerohan azzal, hogy fél órával később jöttem, mint ígértem! Igen, tényleg késtem annak ellenére, hogy Simon-nal időben indultunk el. Azonban azt egyikünk sem gondolta volna, hogy a nagy esőzésre való tekintettel a taxi forgalom is megcsappan Brooklyn-ban, ahol amúgy is szinte lehetetlen kifogni egyet a sárga járgányok közül.
Így történt hát, hogy sikerült újra összevesznem anyámmal, ami nem túl kellemes éjféltájt. Természetesen elküldött aludni, de egyszerűen nem jött álom a szememre. Egész éjjel álmatlanul forgolódtam az ágyban, és az a sikátor járt a fejemben, ahonnan csak Camille-nek köszönhetően szabadultam. Az ott rám törő rossz érzéstől egyszerűen képtelen voltam szabadulni, és már-már paranoid módon egyre abszurdabb és abszurdabb képek pörögtek le előttem… Komolyan, megmondom ezek után Simon-nak, hogy túl sok horror filmet nézet velem, és már kezd rossz hatással lenni rám! Persze, könnyű másra fogni.
A fejemet fogtam, miközben dühödt tehetetlenséggel hajnalban kikászálódtam az ágyból, és magamra rángattam néhány elviselhető göncöt. Tisztában voltam vele, hogy anyám még nem végzett a fejmosással azzal kapcsolatban, hogy milyen felelőtlen vagyok, így mihamarabb le akartam lépni. És volt más is… valami, ami véletlenül csúszik ki az amúgy mindig higgadt és összeszedett Jocelyn Fray száján. Egy név, melyet még azelőtt nem hallottam, és tudtam, hogy csak egy valaki felelhet a kérdésemre azzal kapcsolatban, hogy ki ő. Anya úgysem válaszolna, hiába kérdeztem volna róla. Mikor rájött arra, hogy elszólta magát a szája elé kapta a kezét, de nem vonhatta már vissza.
„Épp olyan hajthatatlan vagy, mint Valentine!”
Csendben hagytam el a lakásunkat, és fogtam egy korai buszt, ami New York külvárosa felé indult. Az út alatt az üvegablakon túlra bámulva gyönyörködtem az aranyszínben felsejlő hajnali napsugarakban, melyek lassan megvilágították az ébredező nagyváros üvegtengerét. Annyira belefeledkeztem a gyönyörű látványba, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a megfelelő megállóban, de még az utolsó pillanatban észbe kaptam. Bár lehet, hogy kár volt, mert egy újabb esővel nem számoltam. Bosszankodva, futva tettem meg a Luke házáig való kilométereket, ám mire odaértem már javában újra megáztam, és remegve kopogtam be az ajtón. Talán hiba volt ide jönnöm. Hiszen mégis csak túl korán van ilyesféle látogatásokhoz. Az is lehet, hogy még alszik… Már éppen fordultam volna vissza, mikor szélesre tárult az ajtó, mely mögött Luke ismerős, egyáltalán nem álmos arca várt.
- Köszönöm, Luke bá… izé, akarom mondani: Luke – biccentettem a férfi felé halványan elmosolyodva. Még egy bűnbánó pillantást is megengedtem magamnak, amiért elfeledkeztem arról, hogy hogyan is kellene szólítanom, illetve hogy mikor illik felkeresni egy ismerőst. – Hát, csak az átlagos: összevesztem anyával.
Vallomásomat elnyomott sóhajtás követte, és valahogy most már mégsem tűnt olyan jó ötletnek előhuzakodni azzal, amiért gyakorlatilag hozzájöttem emiatt nem pedig Simon-hoz.
- Ugye nem zavarok? – érdeklődtem kíváncsian, miközben ott álltam a csöpögő ruhámban az előszoba közepén, és azt a kedves arcot néztem, mely az életem részét képezte, mióta csak az eszemet tudom.


• • •

Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTéma: Re: Luke otthona és könyvesboltja   Vas. Jún. 17, 2012 6:25 am

Clary & Luke


- Dehogy zavarsz, foglalj csak helyet – válaszoltam kérdésére, és elindultam a konyha felé.
Clary követett a helyiségbe, és lehuppant az egyik székre. Én eközben hátat fordítottam neki, és a konyhapultnál szöszmötöltem.

- Egy teát esetleg? – fordultam felé.
Clary nem válaszolt, úgy tűnt épp a gondolataiba merült, és észre sem vette, hogy egy kérdést intettem felé. Az nem lepett meg, hogy megint összeveszett Jocellynnel, hiszen Clary előszeretettel látogatta a Pandemonium nevezetű klubbot, ami az egyetlen olyan hely volt itt, New Yorkba, ahol keveredtek a mondénok az Árnyvilág lakóival, az Árnyvadászokkal, sőt néha még egy-egy démon is megfordult ott zsákmány után kutatva, s természetesen Jocellynt ez a tudat cseppet sem boldogította, amit meg is értek. Én sem örültem neki túlzottan, hogy Clary ilyen helyekre jár, de valahogy nem is lepett meg különösebben, hiszen mégiscsak Klávéból való vér folyik az ereiben. Nyilvánvaló volt tehát, hogy valami vonzotta őt oda, és ez ellen Jocellyn se tehetett semmit. A Látástól megfoszthatta ugyan, de a vér nem válik vízzé, ugyebár… Az tehát, hogy Clary összeveszett az édesanyjával elég sűrűn előfordult, viszont úgy sejtettem, hogy most valami másról van szó. Ilyen kis semmiség miatt nem keresett volna fel engem ilyen korai órán. Válasza azonban megnyugtatott valamelyest, s oldódott bennem a feszültség és az aggodalom. Attól féltem, hogy valami komolyabb baj történt.

- Most min vesztetek össze?
– kérdeztem tőle, kizökkentve őt gondolataiból.
- Jól sejtem, hogy van valami más oka is látogatásodnak? – érdeklődtem rosszat sejtve.
Attól féltem ugyanis, hogy Clary esetleg látott vagy hallott valamit a Pandemoniumban, amit nem kellett volna. Félelmem nem is volt alaptalan, Jocelyn ugyanis a minap említette nekem, hogy lassan megint esedékes egy látogatás Magnus Bane-nél, amire én pusztán egy rosszalló fejcsóválással feleltem. Ennek ellenére azért én is tartottam attól valamelyest, hogy mi lesz, ha Clary rájön minderre. Mégis hogyan fogja tudni mindezt feldolgozni? Fog tudni hinni ezek után az édesanyjában, és haragudni fog rá emiatt?
- Hát persze, hogy mérges lesz rá! – válaszoltam meg magamban saját kérdésemet.
- Ki ne haragudna, ha egyszer származását, sőt az egész múltját titkolja el előle az az ember, akire mindeddig teljes mértékben számíthatott? Kinek nem rendülne meg a hite a saját anyjában egy ilyen dolog után?
Bármi is lesz, egyben biztos voltam. Jó döntés itt már nem lehet, Jocellyn bármelyik lehetőséget is választja, akarva-akaratlanul is ártani fog Clarynek. A kérdés csak az volt, hogy miként? Ha elmondja neki az igazat, Clarynek megrendül benne a bizalma, de talán még lenne lehetősége felkészítenie őt a veszélyre. Viszont ha nem mondja el neki, Clary ugyan továbbra is bizalommal fordul felé, de a tudta nélkül olyan veszedelembe kerül, mely akár az életébe is kerülhet. Jocellyn természetesen úgy gondolja, hogy túlzás, amit mondok, hisz Valentine-nek ő kell, nem pedig Clary, s egyébként is, Én majd megvédem a lányát minden bajtól. Igen ám, csakhogy Claryt nem olyan könnyű megvédeni bármitől is, főleg, ha a baj mindenáron meg akarja őt találni. Gondolatban megráztam a fejem, hogy elűzzem gondolataimat, majd újra Clary felé fordultam:

- Szóval, pontosan miről is van szó?

Vissza az elejére Go down

Clary Fray


~admin~

~admin~


TémanyitásTéma: Re: Luke otthona és könyvesboltja   Vas. Jún. 17, 2012 9:40 pm

Luke & Clary

Hálás voltam, de egy szó sem jött ki a számon, így inkább csak némán követtem Luke-ot a konyhába. Körülnéztem a helyiségben, aminek már amúgy is ismertem minden négyzetcentiméterét, aztán fáradtan lerogytam az egyik ülőalkalmatosságra a szoba közepén. Hirtelen erőt vett rajtam a kialvatlanság, de igazából csak a testem érezte a fáradságot, mert az agyam egyre csak azon kattogott, hogy mi lehet olyan rettenetes ebben a bizonyos Valentine-ban! Anyám arca, mikor kimondta halálsápadttá vált, és úgy nézett körbe mintha szavai gonosz szellemet idéztek volna meg. Azóta egyre őrültebb és őrültebb összeesküvés-elméleteket gyártottam bizonytalanságomban. Lehet… lehet, hogy ennek az embernek valami köze van apám halálához? Nem, ráztam meg gondolatban a fejem, és megfeddtem magam, amiért megint előhuzakodtam ezzel a régi témával. Jonathan Clark kitüntetett becsületes ember volt, de az utakon, mikor egy fának sodródva meghalt nem tudott mit kezdeni a becsületével és csak súlyos lepelként maga mögött hagyott emléke nehezedett ránk. Pontosabban anyámra, mert nekem egyetlen apró emlékem sincsen vele kapcsolatban. Mintha egy idegen lenne számomra. Csak egy fotó alapján tudom elképzelni, hogy milyen lehetett, de biztos vagyok benne, hogy nagyon jó és nemes férfi volt.
Öhm… – kaptam fel a fejem Luke kérdésére, mely sikeresen kirángatott gondolataim közül, amelyek már majdnem maguk alá temettek. Kisöpörtem a szememből az arcomra tapadt nedvem hajamat, és az ajkamat rágcsálva kezdtem el tűnődni, hogyan is vágjak bele. Ám a férfi folytatta: “van valami más oka is látogatásodnak?” Félig szomorkásan, félig örömmel elmosolyodtam. Túl jól ismer ez az ember! Azon kevesek egyike, akiben feltétel nélkül megbízok. Hiszen olyan mintha az apám lenne annak ellenére, hogy se vér nem köt minket össze, és ő meg anya soha… Na, szóval el sem tudnám képzelni, de a lényeg, hogy egész életemben mellettem állt. Mikor gyermekként bárányhimlős voltam, ő ült az ágyam mellett, és etettet meg meleg levessel. Szereti is az orrom alá dörgölni, hogy ő etettet!
- Késtem egy kicsit otthonról– feleltem először első kérdésére, majd rászántam magam, hogy a többit is elmondjam: – De mondott anya mondott valamit… valamit, ami nem hagy nyugodni – kezdtem bele bizonytalanul, és magam sem értettem, hogy miért nem nyögöm ki látogatásom elsődleges célját. A kíváncsiság hajtott ide, hogy megtudjam, mi az, amit anya úgy el akar tőlem titkolni. De ha már itt tartunk, mi van, ha Luke is titkolózni fog? Mi lesz, ha rádöbbenek minden szerettem összefogott ellenem? Jaj, Istenem, már megint ezek az összeesküvés-elméletek!
- Van egy olyan érzésem, hogy valamit nem mond el nekem. Viszont elszólta magát. Kissé kiborítottam, azt hiszem, és erre azt mondta… – összeráncoltam a homlokom, miközben a legpontosabban próbáltam visszaidézni anya szavait: - ”Éppen olyan hajthatatlan vagy, mint Valentine!”
Hirtelen hallgattam el, és végig figyeltem a konyhában álló férfi arcvonásait. Minden rezdülésére úgy figyeltem, mint mikor nyomozó hallgatja ki a vádlottat, és láttam egy villanást a szemében. Tudtam, kiáltottam volna fel legszívesebben örömben, biztosan ismerős neki a név. Arcomra azonnal kiült a makacs tudni akarásból ráerőltetett dac, és elhatároztam, hogy megvetem itt a lábamat, míg meg nem tudom azt, hogy ki is volt ez a fickó, a titokzatos valaki anya és Luke múltjából.
- Ki ez az ember, Luke? Ki ez a Valentine? – kérdeztem rá határozottan, rendíthetetlenül, és szinte láttam, hogy szavaim mereven lógnak a levegőben éles tőrként arra készülve, hogy átvágják a titok köré emelt leplet.

• • •

Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTéma: Re: Luke otthona és könyvesboltja   Szer. Júl. 18, 2012 1:15 am

Clary & Luke


Valentine nevét hallva megdermedtem, és bár arcom kifejezéstelen maradt, szemem automatikusan összeszűkült a gyűlölettől, de gyorsan erőt vettem magamon s egy pillanat elteltével már nyoma sem volt pillanatnyi dühömnek. Minden erőfeszítésemmel igyekeztem nyugodt maradni és nem gondolni mindarra, hogy mennyi fájdalmat is okozott nekem ez az ember. Egy pár perces csend következett, mely súlyosan telepedett a szobára, mint egy sűrű köd, és egy láthatatlan, fenyegető függönyt vont Clary és a belém vetett hite közé. Teljesen tehetetlennek éreztem magam, s fogalmam sem volt, mégis mit kéne most mondanom neki. A teljes igazságot nem fedhetem fel előtte, hiába is diktálja ezt a lelkiismeretem, hiába szeretném, ha tisztában lenne mindennel, ez ugyanis ebben a helyzetben nem lenne épp a legokosabb tett a részemről. Azonban hazudni sem akartam neki, így pár percig csak álltam és azon törtem a fejem, mégis mi lenne a legmegfelelőbb válasz Clary kérdésére. A csendet végül a vízforraló kanna hangos fütyülése törte meg, kimentve engem szorult helyzetemből. Hátat fordítottam hát Clarynek, és bögrékbe töltöttem a forró italt, és az egyiket átadtam neki, én pedig helyet foglaltam a vele szemben lévő székre és belekortyoltam a teámba, majd ráemeltem a tekintetemet, és –belátva, hogy nem halogathatom tovább - belefogtam a magyarázatba.
- Valentine – kezdtem - a legjobb barátunk volt még réges-régen, ugyanis anyukádat én már gyermekkorom óta ismerem. Az iskolában ismerkedtem össze vele, ugyan úgy, ahogy Valentine-nal is. Elhallgattam és azon tűnődtem, vajon mennyit árulhatok el neki anélkül, hogy bármi olyat mondanék, amiről jobb, ha egyelőre még nem szerez tudomást, és mennyi információt kell közölnöm vele ahhoz, hogy kielégítsem a kíváncsiságát. Végül úgy döntöttem, nem mondok el többet csakis kizárólag annyit, amennyit feltétlenül szükséges. Egy újabb korty tea után aztán folytattam.
- Valentine a legnépszerűbb srácok közé tartozott, hiszen nem elég hogy jóképű volt, de a tanulásban is jeleskedett, csakúgy, mint az édesanyád. Emellett határozott jellem volt, és – úgy tűnt – pusztán kedvességből felkarolta a gyengébbeket, amely még szimpatikusabbá tette őt az emberek szemében.
Megint csak megakadtam egy pillanatra a mesélésben, hiszen akarva-akaratlanul is elöntöttek engem a régi emlékek, melyek kimondatlanul is kezdték felszakítani a múlt fájó sebeit. Ölemben nyugvó kezem ökölbe szorult. Tulajdonképpen azt is Valentine-nak köszönhetem, hogy most itt ebben a pillanatban Clarynek magyarázkodnom és titkolóznom kell előtte. Egyre inkább kezdtem sajnálni Jocellynt. Eddig csak sejtésem volt arról, hogy min mehet keresztül valahányszor hazudni kényszerül a lányának, de most ezt a tulajdon bőrömön is megtapasztalhattam, és rá kellett jönnöm, hogy sokkal rosszabb mindez, mint ahogy azt valaha is el tudtam képzelni. – Le a kalappal Jocellyn előtt, hogy mindeddig képes volt a múltját titokban tartani Clary előtt – gondoltam magamban elismerően. – Nem is értem, hogy van ennyi ereje ahhoz, hogy a lánya érdekében az apjára vonatkozó kérdéseket olyan egyszerűen megválaszolja egy-egy rövid mondattal, és hogy képes ennyivel elaltatni a lánya gyanakvását és kíváncsiságát, mikor én Clary arcán még mindig azt a csökönyös tudni akarást látom, hiába adtam már választ a kérdésére. Láttam, hogy ennyi magyarázat számára nem elég, és biztos voltam benne hogy tisztában van vele, hogy tudnék én még mit mondani erről az emberről. Nagyot sóhajtva kiittam maradék italomat a bögréből, majd ismét felvettem történetem fonalát.
- Egy tragikus esemény folytán azonban Valentine teljesen megváltozott és hamarosan ellenünk fordult. Ezért nem beszélt neked róla Jocellyn – fejeztem be mondókámat. Majd némi hallgatás után hozzátettem: - Mert mindkettőnknek fájdalmas seb ez a múltból, és mindketten igyekszünk ezt a sérelmet elfelejteni. Így hát szeretnélek megkérni arra, Clary, hogy ne beszéljünk a továbbiakban erről többet, és az édesanyádnak se mond meg, hogy meséltem neked erről. Nem szeretném, ha még jobban felzaklatnád, és felelevenítenéd kérdéseiddel a régmúlt sérelmeit.
Elhallgattam és várakozóan néztem Claryre. Kíváncsi voltam, hogyan reagál majd minderre, és vajon megteszi, amit kértem, és beéri-e ennyivel. Nagyon reméltem, hogy megértő lesz, hisz így is jóval többet mondtam el, mint amennyit eredetileg szerettem volna, de úgy hiszem ennyi magyarázattal tartoztam neki, s ha ez a beszélgetés köztünk marad, akkor Jocellyn sose fogja megtudni, hogy beszéltem neki Valentine-ról.
Vissza az elejére Go down

Clary Fray


~admin~

~admin~


TémanyitásTéma: Re: Luke otthona és könyvesboltja   Szer. Júl. 18, 2012 10:44 pm

Luke & Clary

Luke arca semmit sem árult el, de tette, hogy lefagyott annál inkább. Úgy viselkedett, mint azokban az ostoba szappanoperákban azok, akik titkolnak valamit. Hát igazam volt, van neki és anyának egy közös titka, melyet rejtegettek előlem egész életemben, és ebben a rejtélyben szerepel bizonyos Valentine, aki nem csak, hogy nem tudom kicsoda, de ezen felül anyám szerint „épp olyan hajthatatlan vagyok, mint ő„. Nos, nem tudom, hogy ez a férfi, fiú vagy bármilyen korú is legyen eme hímnemű lény, mennyire volt vagy éppen jelenleg mennyire hajthatatlan, de ha annyira, mint én, akkor a „nagyon” enyhe jelző rá. Nem vagyok különösebben makacs vagy csökönyös, egyszerűen csak nem szeretem, ha gyerekként kezelnek. Márpedig titkolózni előttem felér ezzel.
A vízforraló jellegzetes hangjára ébredtem fel, de hiába nyomta kezembe Luke a csésze teát, és kortyoltam az állítólag nyugtató hatású teák egyikébe képtelen voltam akár csak egy cseppnyit is békésebb hangulatra térni. Úgy éreztem, hogyha a férfi nem ad választ nagyon-nagyon hamar választ a kérdésemre fel fogok robbanni ettől a nagy mértékű tehetetlenségtől, amit érzek. Miért nem mond nekem senki semmit? Mi lehet olyan szörnyű, amit nem tudhatok meg? Aztán Luke mégis beszélni kezdett: mesélni egy férfiról, aki egykoron a barátjuk volt. A barátjuk! És én még sosem hallottam róla! Nem mintha olyan sok mindenkit ismernék Anya múltjából. Sosincsenek „első osztály óta legjobb barátnős” ebédet, mint a sulimba járó lányok és fiúk legtöbbjének édesanyja esetében, egyetlen egy osztálytalálkozóra sem ment még el, nincsenek minket meglátogató régi szerelmek, és az egyetlen személy, aki mintha létezett volna anya múltjában az Luke. Hiába kérdezem arról, hogy milyen volt a születésem előtt az élete, csak elhessegeti a kérdésem, mert azt mondja, hogy olyan mintha azelőtt nem is élt volna. Ez szép és jó meg minden, de nem válasz arra, amit tudni szeretnék. Kíváncsi lennék, hogy hol élt, milyenek voltak a vasárnapjai, a szüleivel hogyan jött ki, vajon kedveltek volna engem. Ám ezekről nem beszélünk. Sosem beszélünk olyanról, hogy „múlt”, az tabu téma, mert anya szerint előre kell néznünk.
De ez lenne a nagy előre nézés? Hogy elfelejtjük a régi barátainkat, aki „felkarolta a gyengéket”, mint valami Robin Hood? Milyen szörnyáséget tehetett ez a férfi, hogy Luke most ilyen fojtott hangon beszél róla? Hogy ezt csak tea mellet tehetük meg ilyen feszült és kimért hangulatban? Zavartan kortyolok a teámból, és élvezem, ahogy a forró folyadék lefolyik a torkomon felmelegítve az előbbi zuhétől kissé lehűlt testemen. Nem szeretnék megfázni – hiába lehet, hogy ennyit talán még ezek a kis információk is megérnek – így jól jön ez a melegség. Közben persze le sem veszem a szemem Luke-ról, és figyelmesen fülelem, hogy mit mond... hogy hogyan végződik a történet, mikor fordul minden rosszra. Ám ahogy elérkeztünk ehhez a részhez egyre több kérdés merült fel bennem.
- Oké, nem mondom el anyának, és többet nem is hozom fel – mentem bele türelmet erőltetve hangomra. – Ha... – tettem hozzá szigorúan. – elmondod, mit is volt ez a „tragikus esemény” és hogy érted, hogy Valentine „ellenetek fordult” és mitől is volt pontosan olyan hajthatatlan, mint én? – soroltam fel a legfontosabb kérdéseimet, és számonkérően meredtem Luke-ra. Ez az ára: most vagy később, ő dönti el, de előbb- utóbb túl fogunk esni ezek a beszélgetésben. Ezek után nem hagyhatnak a sötétben tapogatózni! Elmondja a teljes történetet, meg fogom érteni, türelmet és bűnbánást fogok tanúsítani, mely meggyőzi mind őt, mind anyát, hogy elmondhatnak nekem mindent, és akkor talán nem lesz több titok! Elegem van abból, hogy gyerekként kezelnek! Mindjárt 16 éves leszek, igazán bízhatnának bennem. Mindig csak én és én bizonyítok: azt, hogy be tudom osztani az időm, hogy a suli mellett járhassak festő órákra, hogy – általában - haza érek az ígért időre vagy éppen kijavítom a rossz jegyeimet. Itt az ideje, hogy ők megmutassák: bíznak bennem!

• • •

Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Sponsored content





TémanyitásTéma: Re: Luke otthona és könyvesboltja   

Vissza az elejére Go down
 

Luke otthona és könyvesboltja

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona
» Luke Meyers

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
City of Bones - Csontváros szerepjáték :: Csábít a felemelkedés :: New York :: Lakóházak-