City of Bones - Csontváros szerepjáték

Cassandra Clare Végzet Ereklyéi c. könyvsorozatán alapuló szerepjáték.
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Jo's Gamestore

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Clary Fray


~admin~

~admin~


TémanyitásTéma: Jo's Gamestore   Kedd. Szept. 13, 2011 5:23 am

Bowlingpálya, darts, pool vagy kártya ha valaki kedved érez hozzá
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTéma: Re: Jo's Gamestore   Kedd. Jún. 12, 2012 7:33 am

James & Angel


Amint megérkeztem Amerikába egyből buszra szálltam, és egy szimpatikusnak tűnő megállóban leszálltam a járműről. A választásom Brooklynra esett; kitűnő helynek tűnt ahhoz, hogy itt új életet kezdjek. Természetesen utam rögtön egy fegyverkereskedésbe vezetett, hiszen eddigi fegyvereimet kénytelen voltam otthon hagyni, s ezek nélkül normális esetben egy lépést sem teszek meg. Fegyvertelenül teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam, s ezen mihamarabb változtatni akartam. Így hát igyekezvén magabiztosnak látszani, benyitottam az első fegyvereket árusító boltba, amit megláttam. A boltos, egy középkorú, szigorú tekintetű férfi gyanakodva mért végig engem, de én nem is törődtem vele. Gyorsan körbenéztem, és tekintetemet szinte azonnal magára vonta a bolt hátsó részében elhelyezett ezüsttőr, melynek speciális markolata volt, lehetővé téve a biztosabb fogást. Soha életembe nem láttam még ehhez fogható gyönyörűséget. Azon mód odamentem és alaposabban is szemügyre vettem, majd minden kérdezés nélkül összezártam a kezem a markolata körül, és a magasba emeltem. A tőr tökéletesen belesimult a kezembe, és volt benne valami misztikus erő. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a tőr ölésre született.

- Ebből két darabot kérek – mondtam a boltosnak, letéve a pultra a fegyvert.
A férfi felvonta a szemöldökét, és végül mogorván csak ennyit mondott:
- Más nem lesz?
- De igen – feleltem, amint megláttam a pult mögött egy másik, a tőrnél valamivel hosszabb kindjalt, melynek markolata két kígyót ábrázolt. – Azt a kindjalt szeretném – böktem a fejemmel a fegyver felé.
- Még valamit?
- Egy jó kis pisztolyt tudna esetleg ajánlani? – kérdeztem egy mosolyt villantva az eladó felé, aki egyből felállt a helyéről, és bement a bolt raktárába, hogy aztán pár perc múlva vagy tíz különböző féle pisztollyal megrakva térjen vissza. Választásom végül a Dessert Eagle-re esett, hisz ez még a falon is képes lyukat ütni.
- Köszönöm, ez tökéletes lesz – adtam át a fegyverkereskedőnek a pisztolyt. Az beütötte az árat, s felém fordult, de én megelőztem kérdését.
- Csak ennyi lesz, számlát nem kérek. – A boltos bólintott, s amint kifizettem az árut, ő durván a kezembe lökte a csomagot, én pedig zsákmányommal a hónom alatt kiléptem a boltból, és elvegyültem az utca forgatagában.

Befordultam az első sikátorba, és megszemléltem legújabb szerzeményeimet. A kindjalt a combomra erősítettem, míg a két tőrt a farmerem két oldalán az övre csatoltam fel, ügyelve arra, hogy ruhám eltakarja őket a kíváncsi szemek elől. A pisztolyra úgy gondoltam, most nem lesz szükségem, így a bőröndöm aljában biztonságba helyeztem, majd folytattam utamat a belváros felé. Egy éjszakai klub előtt aztán megálltam. Jo’s Gamestore - állt a villogó cégéren -, bowlingpálya, biliárd, darts és póker, a szerencsejáték kedvelőinek. A város legnagyobb játékterme! Lépj be, vár téged a szerencse!
Felvontam a szemöldökömet, majd vállat vontam és belöktem az ajtót. Viszonylag tágas előtér fogadott, a pultnál pedig egy tetoválásokkal és piercingel telezsúfolt, harminc körüli, kopasz férfi ült, előtte pedig zsetonok, biliárd – és snooker golyók, rulettek, darts táblák és kártyacsomagok hevertek szép rendben egymás mellett, mögötte pedig a falnak támasztva különféle dákók sorakoztak. Kedvem támadt biliárdozni egyet, de partner nélkül ez lehetetlennek tűnt. A biliárd mindig is a kedvenc sportjaim közé tartozott, rendszeresen eljártam a legközelebbi biliárdszalonba, és a tizenharmadik születésnapomra saját dákót is vettem magamnak. Végül úgy döntöttem, beállok pókerezni valamelyik csapathoz, és kissé megkopasztom őket, mikor egyszer csak hátulról valaki megszólított.
Megfordultam, és alaposan végigmértem az előttem álló, húsz év körüli fiatal srácot, aki az imént leszólított. A srácnak rövid barna haja volt, rakoncátlan tincsei pedig sötétbarna, majdhogynem fekete szemébe lógtak, melyek értelemtől csillogtak. Arcán féloldalas, csibészes mosoly ült, olyan, mellyel bármelyik lányt levette volna a lábáról. Rajta szétnyitott bőrdzseki volt, ami alatt szürke pólót viselt. Izmos, magas, mégis karcsú testalkata volt, az összhatáson egyedül sápadt bőre rontott kicsit. Elmosolyodtam. Egy újabb srác, aki megpróbál becserkészni magának. Máskor az ilyet elhajtottam volna, most viszont úgy döntöttem, hogy szórakozok vele egy kicsit. Úgyis szükségem volt egy biliárdpartnerre, ő pedig pont kapóra jött nekem.

Vissza az elejére Go down

James Phillip Averay


~vámpír~

~vámpír~


TémanyitásTéma: Re: Jo's Gamestore   Szer. Jún. 13, 2012 2:31 am


FOR ANGEL

Az alkonyat már elmúlt, a városra a sötétség leple hullt, és csak a lámpák szórt fénye világította meg a környéket. Ruganyos léptekkel szeltem át a főteret, és tapasztalt szememmel szinte azonnal megtaláltam az egyik legnépszerűbb játékteremnek tűnő helyet. Jo’s Gamestore névre hallgatott, és arra felé vettem az irányt. Könnyű mozdulattal nyitottam ki az ajtót, s meglepve tapasztaltam, hogy a hely bár nem zsúfoltságig, de eléggé tele volt emberekkel. Úgy tűnik itt nem alszanak olyan könnyen a kedélyek! De hát nézzük a dolgok jó oldalát: így nem tűnik fel annyira, ha valaki csak úgy, rejtélyes módon eltűnik. Ilyesféle gondolatok hatására széles mosolyra húzódott a szám, és helyet foglaltam játéktér szélén elhelyezkedő bárpultnál található székek egyikén, miközben intettem a csapos lánynak.
- Mit adhatok? – kérdezte bájos mosollyal az arcán. Ostoba kérdés. Most mondjam azt, hogy téged, jól kicsavarva, lime-karikákkal? Nem, nos az mégis csak feltűnő lenne. Továbbra is kaján vigyorral az arcomon, kedves – szinte túlságosan is jól nevelt – hangnemen válaszoltam neki:
- Egy pohár gin-t, kérlek! – biccentettem felé, és végigvontattam tekintetem a vendéglátóhelyen, miközben az italomat vártam. Féloldalas mosollyal az arcomon vettem magamhoz az alkoholos italt, amivel végre hajlandó volt a pultos lány kiszolgálni. Nem mondom, hogy türelmetlen fickó vagyok, de ezen a helyen ő volt az egyetlen, aki álmosnak tűnt, mert olyan lassan hozta ki a koktélomat. Na jó, azért ne vigyük túlzásba. Ez a kiscsaj is eléggé fel volt pörögve csak hát akkora volt a forgalom, hogy nem lehetett könnyű neki csupán másodmagával egy ilyen nagyvárosban. Alig pár napja vagyok New York-ban, de azért arra nem számatottam, hogy egy egész nagy tömeg szórakozik ebben a bárban még így késői órák után is. Sebaj, az én szerencsém az ő ostobaságuk.
Lassan kortyolgattam az italomat, kizárva a külvilágot ezen gondolatok közé rejtezve, és átfurakodtam az emberek közt, hogy keressek magamnak való, kihívást jelentő játékot, mikor valaki majdnem elgázolt, de annyira a billiardasztal kötötte le a figyelmét, hogy szerintem ez fel sem tűnt neki. Nem mintha én figyeltem volna rá. Addig senki sem érdekel, míg a megcsapolásáról nincs szó. Na jó, azért vannak kivételek, de csak igazán ritkán, kivételes alkalmakkor. Hirtelen ez is ilyennek tűnt, mert bármennyire is próbáltam tovább szidni magamban már rég elporladt, hajdan volt atyámat , nem tudtam kizárni a fejemből a mellettem lezajló eseményeket. A lány, mintha keresett volna valamit, és késztetést éreztem arra, hogy eltereljem erről a figyelmét.
- Csak nem egyedül mulatunk? – cukkoltam ámbár egy barátságos mosolyt magamra erőltetve, mintha csak bizonygatni akarnám, hogy nem harapok. De hát honnan tudna a kis agyaraimról, melyek bármikor általdöfhetik finom és vékony bőrét, hogy vérét szívhassam? Sehonnan, és addig jó. Anne persze rögtön tudná, hiszen ő tapasztalt vámpír volt, de tegyük hozzá, hogy ő sosem járt egyedül mulatni. Bár nem is volt rá lehetősége egy fiatal lánynak abban a korban, így én mindig szívesen elvittem egy-egy bálra. Ez a lány viszont úgy tűnt, hogy nem partnerrel jött ide, hanem egyedül szórakozni, akárcsak én.
Lassan felém fordult, és akkor meghökkentem. Nem, ez nem lehet. Nem… Az agyam automatikusan gyártotta ezt a választ a bennem felmerülő kérdésekre. Elbambulva néztem a lányt. Hosszú, egyenes szálú, sötétbarna színű haja volt, mely finom vonású arcát keretezte. Úgy éreztem, hogy arcát akár csukott szemmel is tökéletesen le tudnám írni. Biztosan tudnám, hogy a tágra nyílt, őzike szemekkel rendelkezik, melyek csillogó barnasága képes az ember lelkébe látni, és igazam lenne! Karcsú testét pedig kényelmesnek tűnő, egyszerű ruhadarabok fedték, melyek mindinkább csak kiemelték tökéletességét. De ezek mellett ott volt a túlpart, az ellenérv: ember. Próbáltam csak egy pillanatra is kitörölni a fejemből Anne-t, de így képtelen voltam. Ez a lány hasonlított rá, a hajuk talán az egyetlen, ami különbözik megjelenésükben meg persze az a pár évszázad, ami elválasztja őket, és a tény, hogy az ismeretlen lány ember. Hiába élek már elég rég óta, nem találkoztam olyan lánnyal, aki Anne-t jutatta volna eszembe, erre fő, ide jön ez a lány, és mintha csak ő lenne. Kiszáradt a szám, meg sem tudtam szólalni, így kortyoltam egyet a gin-emből. Győzködtem magam, hogy menjek el, hagyjam itt ez az idegent, mert még a végén valami őrültséget csinálok, de képtelen voltam… Képtelen voltam elmenni, anélkül, hogy megtudnám, ki ő.
- James Phillip Averay – biccentettem felé, miközben bemutatkoztam, és köszöntésképp megemeltem a félig üres poharamat felé a tiszteletem jeleként. Persze nem ez a teljes nevem, hiszen a hercegi sarjak legalább három keresztnévvel születnek, melyek közül leginkább az James-et s Phillip-et használom, de néha, mostanában már ez utóbbit is elhagyom.
- És én kit tisztelhetek szépségedben? – kérdeztem könnyed bókot rejtve a mondatba, és a mosoly továbbra is ott játszott ajkaimon. Úriemberi udvariasságom és régimódiságom sok nőtt vett már ne a lábáról, és valljuk be, többen fel sem keltek – a föld alatt vagy hullaház, ilyesféle helyeken lehetnek most. Viszont ezzel a csinos lánnyal egészen más terveim vannak, és ez a szerencséje.
Vissza az elejére Go down

Vendég


Vendég


TémanyitásTéma: Re: Jo's Gamestore   Csüt. Jún. 14, 2012 8:35 am

James & Angel


A srác egy hosszú pillanatig döbbenten, tátott szájjal meredt rám, és ez nagy elégedettséggel töltött el. A férfiak többségét olyan egyszerű elbűvölni! Csak egy csábos mosoly, és máris lesik minden kívánságomat. Mindig is örömömet leltem abban, hogy elcsavarjam a férfiak fejét, amit pusztán csak szórakozásból, vagy érdekből tettem. Egyik iránt sem éreztem különösebben semmit, csak arra voltak jók, hogy kihasználjam őket. Ezzel a sráccal sem terveztem másképp. Egyedül Antonio volt az, akit sose használtam volna ki. Ő már az elején bebizonyította nekem, hogy más, mint a többi pasi, és hogy megbízhatok benne, de barátságnál többet iránta se éreztem soha. Nála jobb barátot azonban kívánni se kívánhattam volna, s bár a suliban elég népszerű voltam, rajta kívül egy barátom se volt, de nem is volt szükségem rájuk. Sokan hencegtek azzal, hogy jó barátok vagyunk, de persze ez nem volt igaz, bár sokakkal elhitettem, hogy fontos a számomra. Mindig is igyekeztem fontosnak tűnni, és ebből kifolyólag nagyon jó összeköttetéseim voltak. Az új életemben is igyekeztem arra törekedni, hogy jó kapcsolatokat alakítsak ki, és ez a srác ennek a célnak tökéletesen megfelelt. Még ha nem is olyan népszerű itt, arra mindenképp jó, hogy legalább egy valakit ismerjek a környéken.
Már azt hittem, hogy már meg se fog szólalni, mikor végül egy korty gin után erőt vett magán és bemutatkozott, majd egy könnyed bók kíséretében az én nevem után érdeklődött. A bókja lepergett rólam, a szépséget sosem tartottam különösen fontosnak, csak egy eszköznek, mellyel mindent megkaphatok, amit csak akarok. Ezt a fegyveremet gyakran be is vetettem, és úgy tűnt erre a srácra is hatott a külsőm varázsa. A modora mindenesetre eléggé megnyerő volt, és érdekes módon elég előkelő s kissé régies, ami nem nagyon vallott a mai fiatalokra, és ez kissé meg is lepett. Még egy olyan férfival se találkoztam, aki ezt a régimódi, mégis nagyon megnyerő stílust alkalmazta volna, de ez ellen nem igen volt ellenvetésem, sőt be kellett ismernem magamnak, hogy tetszik a srác stílusa. Ettől függetlenül a tervem így sem változott meg, de ez szimpatikussá tette őt a szememben.

- Örülök, hogy megismerhetlek, James – válaszoltam. Ajkaimon finom mosoly játszott.
- Angel Natalie Moonlight vagyok – mutatkoztam be, angyali mosolyt villantva felé.

Jamesnek valószínűleg meg se fordult a fejében, hogy esetleg hátsó szándékaim vannak vele kapcsolatban, s hogy ő csak egy eszköz a számomra, de hát mindig is megnyerő tudtam lenni. Az emberek mindig hitelt adtak a szavaimnak, holott a legtöbb dolgot, amit a múltamról és magamról mondtam, mindössze hazugságok hálóiból szőttem, de ez az emberekben fel sem merült angyali mosolyom láttán. Feltételeztem tehát, hogy James is hasonlóképpen áll hozzám, de úgy gondoltam, hogy azért nem árt az óvatosság, és most nem lenne jó, ha idő előtt elbíznám magam. Ha már a beszédstílusával képes volt meglepni engem, esetleg mást is tartogat még a tarsolyában. Ki tudja, esetleg végre igazi kihívással állok szemben… Erre a gondolatra szélesen elmosolyodtam. Imádtam a kihívásokat, s nagyon reméltem, hogy most az egyszer nem lesz olyan egyszerű a dolgom.
Egyébként is, rám fért a szórakozás. Az utóbbi időben, ha mulatozásból nem is, de fájdalomból és búslakodásból jócskán kijutott, New York viszont tálcán kínáltam a jobbnál-jobb lehetőségeket arra, hogy minden bajomat elfelejtsem. Ebből a szempontból nézve New York tökéletes választásnak tűnt, és egyáltalán nem bántam, hogy Angliát végleg magam mögött hagytam. Antonio már egészen más tészta volt, s miatta még mindig gyötört a bűntudat, de igyekeztem nem gondolni erre, ahogyan arra sem, hogy mi van, ha esetleg utánam jött. Gondolatban megráztam a fejem. Nem, nem fogom hagyni, hogy ez elterelje a figyelmemet az elém táruló, jól induló estémről. Egyébként is, megkértem őt, hogy ne jöjjön utánam, s bíztam benne, hogy tartja a szavát. Eddig sosem szegte meg az ígéretét, és biztosra vettem, hogy ez most sem lesz másképp. Szerencsére mindeme gondolatom kevesebb, mint fél perc leforgása alatt futott át a fejemen, s láthatólag James mindebből semmit sem vett észre. Újra felé fordultam hát, és felvillantottam kedveskedő mosolyomat, majd megkérdeztem:

- Mit szólnál egy játszmához? – intettem a biliárdasztal felé a fejemmel.
Vissza az elejére Go down

James Phillip Averay


~vámpír~

~vámpír~


TémanyitásTéma: Re: Jo's Gamestore   Pént. Jún. 15, 2012 3:16 am


FOR ANGEL


Miközben én teljes testemmel az előttem megtorpanó idegen felé fordultam, ő is méltatott annyira, hogy felém nézzen. Persze, miért ne nézne? Az a normális, ha az ember a megszólítója felé fordul, ha hozzá beszélnek. Ez is a már több száz éves etikett része, amit én hosszú órákon keresztül kellett, hogy elsajátítsak a királyi udvarban. De szerencsére az már régen volt, most már a magam ura vagyok, senki sem mondja meg, hogy mit csináljak, senki sem kötelezhet arra, hogy illemórákat vegyek vagy éppen leszokjak úriemberi viselkedésemről. Bevallom az első embert - vagy ha nem az, akkor is - aki megpróbálja valószínűleg a falhoz csapnám dühömben, és többé nem lenne kedve - sem esélye - ezt ismét megpróbálni.
Italomat rendíthetetlen nyugalomal melyet az ujjaim közt forgattam, miközben a lányt figyeltem. Első kérdésem válaszra sem méltatta, de egyértelmű volt. Hiszen nem jött vele senki, és nem tűnt úgy, mintha várna valakire, és ha mégis akkor az egy bunkó alak, mert egy csinos lányt nem szabadna megvárakoztatni. Azt viszont nem értettem, hogy a srác a billiárdasztalnál, aki már az ajtón való belépése óta nyomon követi a lányt, miért nem szólítja meg. Valószínűleg annyira leesett az álla, hogy meg sem bírna szólalni. Meg amúgy is, ha most ide merne jönni, akkor azt hiszem, én magam fognám be a pofáját, de nem éppen szép módszerrel. Na, meg természetesen nem a lány előtt, hiszen még mit gondolna rólam!
- Az én szerencsém! - jegyeztem meg egy széles mosoly közepette, és tovább játszottam a kedves figurát, mikötben az agyam újabb és újabb képeket vetített le Anne-ről. A mosolyuk... A két lány mosolya teljesen különböző. Tisztán emlékszem, hogy Anne mindig kicsit hamiskásan mosolygott, volt benne valami keserű gúny, lenézés és megvetés, hiába volt alsóbb társadalmi rendű mint én vagy a családom, képes volt előttük is előkelő, sznob alakját mutatni, ami miatt pár rokonom tiszteletét el is nyerte, de sajnos apámét nem. Mikor kettesben voltunk, és rámmosolyodott akkor sem futotta neki egy halvány mosolynál többre, ám társaságban akkor bűbájos tudott lenni, és minden férfi a lábai előtt hevert. Én persze féltékeny voltam, de közben büszke, mert tudtam, hogy ő valójában csak az enyém! Viszont ennek a lánynak teljesen más volt a mosolya: angyali, és mégis mintha megbújt volna valami több mögötte, de legfőképpen: emberi.
- Igazán szép neved van - dícsértem meg, mikor bemutatkozott. Az Angel elég újkeletű, meg van benne az amerikai nagyzás, de már a hangzása is jóságot és kedvességet áraszt. A Moonlight viszont egy régiesebb, talán pont brit vezetéknév, amit ma egyre kevesebben használnak, talánmert szerintük túl bonyolult. Ez szerintem ostobaság! Ha tudnák, hogy az 1700-as években az angol udvarban micsoda nevek voltak! Nekem is 4 keresztnevem volt, akárcsak testvéreimnek, mindünknek 3 és 6 között mozgott, csak a keresztnevünk száma, és ebben nincsenek benne a címek, melyeket büszkén kellett viselnünk, és az alapján bemutatkoznunk társaságban. Azt is rühelltem. Ja, és így természetesen az Averay nem is a született nevem! Hogy is lenne, hiszen apám kitagadott, úgymond elvette tőlem a saját nevem, így újat kellett felvennem, de nem bánom, már egészen megszoktam, hogy az az új ember - akarom mondani vámpír immár – a James Phillip Averay névre hallgat.
- Hogy mit szólnék? Figyelmeztetnélek, hogy bravúros játékos vagyok! – húztam számító mosolyra a számat, miután a billiárdjátszmáról kérdezett. Hogyne lett volna kedvem játszani? Hiszen imádok szórakozni, és nem akármilyen szórakozásnak néztem elébe tekintve a partneremet. Izgalmas egy játék lesz, ebben biztos voltam, és el is indultam az egyik szabad asztal felé. Könnyedén kerülgettem meg az utamba kerülő alkoholtól büzlő mondénokat, majd a dákókhoz vezető utam során letettem a gin-nel még félig teli poharam egy véletlenül a kezem ügyébe kerülő polcra valakinek a mobilja illetve egy sörös üveg mellé.
- Még sosem játszottam lánnyal – jegyeztem meg, miközben a kiválasztott botot forgattam a kezemben, és vigyorodva fordultam a csinos, belevalónak tűnő Angel felé. Igazat mondtam, de nem tudtam megállni, hogy hozzá ne tegyem: - Úgy illene, hogy hagylak nyerni…

Vissza az elejére Go down

Vendég


Vendég


TémanyitásTéma: Re: Jo's Gamestore   Pént. Jún. 29, 2012 7:50 am

James & Angel


- Köszönöm a bókot – feleltem, miután James megdicsérte a nevemet.

Nem ő volt az első férfi, aki ezt megjegyezte nekem, s cseppet sem lepett meg, hogy ő is így tett, amint bemutatkoztam neki. Ami azt illeti, pontosan erre számítottam egy ilyen udvariasnak tűnő fiatalembertől. Bár igaz, ami igaz, én magam is szeretem a nevemet, leginkább a jelentése miatt, mely még inkább meggyőzi az embert arról, hogy én egy kedves, jószívű, rendes lány vagyok, de ahogy a mosolyom, úgy a nevem is igencsak megtévesztő. Gonosznak azért nem nevezném magam, bár tény, hogy a nevemmel ellentétben én nem vagyok angyal. Ravasz vagyok és mindent csak magamért teszek, saját magamon kívül nem érdekel, hogy mással mi lesz. Csak egy a fontos, hogy én jól érezzem magam a bőrömben, a többi pedig nem érdekel. Hogy hány férfinak törtem már össze a szívét, azt meg se tudnám számolni, de valahogy nem éreztem megbánást vagy sajnálatot egyik után sem. Kihasználtam, majd pedig eldobtam őket, mint ahogy az ember eldob egy használt, régi kabátot, és mindebbe élvezetemet leltem. És ezzel a Jamesszel se terveztem másként.
- Hogy milyen jó móka lesz elcsavarni a fejét, majd pedig kitépni a szívét és hagyni, had eméssze el őt a fájdalom! – gondoltam magamban vigyorogva. Másra sem vágytam, csakhogy valaki másnak átadjam az utóbbi pár hétben átélt szenvedésemet, hogy más is megtapasztalja a veszteség borzalmas kínjait.

- Ó, igazán? – kérdeztem egy féloldalas, kihívó mosoly kíséretében.– Biztosíthatlak, hogy nálam jobb játékost nem igen találsz kerek e világon – nevettem fel, és a srác által kiválasztott, a többi játékostól félreeső asztalhoz érkezve lehajoltam, és kivettem táskámból a saját dákómat, melyet minden utazás alkalmából magammal cipeltem.

Mikor felegyenesedtem, egyből a srácra emeltem a tekintetemet, s szélesen rámosolyogtam, ő pedig széles vigyorral az arcán egyből megjegyezte, hogy még sosem játszott lánnyal, s ez nekem nem adott különösebb csodálkozásnak okot, hiszen kevés olyan lány volt, aki ezt a sportot űzné akár hobbi szinten, és még kevesebb volt, aki versenyszerűen. Én természetesen pusztán szórakozás céljából játszottam, de ezt rendszeresen tettem. Ezért is vettem magamnak egy idő után saját dákót, melynek megvételét egy cseppet sem bántam meg.

- Hát akkor itt az ideje, hogy változtass ezen. Itt a tökéletes alkalom, hogy megtapasztald, hogyan is néz ki egy biliárdjátszma egy nő társaságában – feleltem még mindig mosolyogva.

Mikor meghallottam következő mondatát, akaratlanul is felnevettem. Viccesnek találtam, hogy hagyna nyerni, pusztán azért, mert lány vagyok! Hát igen, ebből is látszik, hogy ez a James tényleg ad az udvariasságra, és hogy mindezt nem csupán azért teszi, hogy bevágódjon a csajoknál – bár biztos ez is közrejátszik majdhogynem úri modorához -, hanem azért, mert alapjában véve ilyen a természete, ez ivódott belé. Kíváncsi lennék ezek után, hogy mégis milyen emberek a szülei, és milyen volt a gyermekkora, de egyelőre nem akartam erre rákérdezni. Előbb a játék, aztán pedig jöhet a többi. Mindent szép sorjában. Nem kell kapkodni, egy egész éjszaka áll előttünk, bőven lesz még idő kérdezősködni a múltjával kapcsolatban. Mindenesetre mindent meg fogok majd tenni azért, hogy minden titkát kiszedjem belőle, de persze csak szépen lassan, egyesével, szinte teljesen észrevétlenül, hogy mire egyáltalán észreveszi, hogy minden személyes dolgát kifecsegte nekem, mindez már csak késő bánat legyen. Kifecsegni nem szoktam a mások magánjellegű dolgait, sosem voltam valami pletykás, és mindig is lenéztem azokat, akik folyton egy jó sztori után kajtattak, s azt fűnek-fának elkotyogták. Nem, én nem ilyen vagyok, ezek az információk pusztán nekem kellenek, hogy azokat fegyverként használjam fel a kiszemelt áldozatom ellen. Ehhez a sráchoz pedig különös óvatossággal akartam közeledni, mert az eddigiekből arra következtettem, hogy nem lesz olyan könnyű behálózni, s nem fog hamar velem minden titkot megosztani. Reméltem, hogy így lesz, és ahogy eddig egy pasival kapcsolatban sem, így most sem tévedek.

- Nyugodtan hagyhatsz nyerni, de csak akkor, ha mindenképp meg akarsz sérteni. Egyébként is, akkor igencsak rövid egy játszma lenne, azt pedig nem szeretném – válaszoltam kedvesen, miután úrrá lettem derűmön, majd felállítottam a kezdő helyzetet, és James egy „hölgyeké az elsőbbség” intése nyomán elkezdtem a játékot.
Vissza az elejére Go down

James Phillip Averay


~vámpír~

~vámpír~


TémanyitásTéma: Re: Jo's Gamestore   Szomb. Jún. 30, 2012 10:13 pm


FOR ANGEL

Nem volt könnyű, de szerencsére találtunk egy félreeső billiárdasztalt. Úgy tűnik, a felhozatalt látva, hogy a new york-iak nem nagyon tartanak az éjszaka fenevadjaitól. Pedig kellene… De az ostoba halandók nem is sejtik, hogy mekkora veszélyben van drágalátos, túlértékelt életük. Nos, mert ha tudnák, sokkal jobban vigyáznának magukra. De nem teszik, ebből arra következtetek, hogy elég naivak. De hát én mondom? Én, aki a naivság valódi, élő szobra voltam éltemben? Én, aki elhitte, hogy az angol alkotmányos monarchia arra való, hogy jobbá tegye az emberek életét, hogy meghozza azt az egyenlőséget, melyet Isten is kívánna? Egyenlőséget! Miféle egyenlőségről beszélt atyám is, volt képe letenni az esküt, és bebeszélni ezt az embereknek, a saját gyermekeinek, miközben eltaszított tőlünk mindenkit, aki csak más társadalmi rétegbe tartozott. Apám… II. György, angol király. Úgy ám, a hazug képit! Az utókor valódi jótevőként tartja számon. Őt, aki engem, saját legkisebb fiát képes volt kitagadni, és kitörölni a történelemből, csak mert egy „nem megfelelő prioritású” lányba voltam szerelmes. Na, de az már a múlté. És a múlt történelem, a jövő pedig még számomra is rejtély – meglehet, hogy holnap engem is leszúr egy árnyvadász, mint anno tette egy Anne-nel -, így marad a mai nap, amit kihasználhatok arra, hogy tovább éljen céltalan, örökkévaló életem.
- Nocsak, ezt nem gondoltam volna! – húztam el a számat elismerően, mikor Angel megjegyezte, hogy nem is találnék nála jobb játékost ezen a világon. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy az emberek nem is tudnak arról, hogy mennyi másik világ is van… dimenziók, ahonnan szörnyek szabadulnak rájuk. Démonok érzelmek nélkül, azok a lények, melyek mérge, mint betegség terjeszt a halandók közt két kórt: a farkaslétet no meg a vámpírságot. Bár különösebb bajom nincsen ezekkel a csak pusztítani tudó “idegenekkel”, de azért szeretném, ha ott maradnának, ahonnan valók. A Föld ugyanis az én játszóterem. Nem szeretném, ha az elkövetkezendő néhány száz évben, melyet végig szeretnék még élni letarolnák itt nekem. Morcos tudok lenni, ha elrontják a játékom, ezért ha végképp elfajulna a helyzet, a magányos “farkas” elhatározásomon túllépve segítenék a Klávénak visszapaterolni ezeket a szörnyeket a túlvilágokra. – A szépségversenyek mellett jutott időd erre is? – kíváncsiskodom vigyorogva, majd látva hogy a lány saját dákót cipel magával a táskájában megemelem a szemöldökömet meglepettségemben. Ezek szerint nem nagyzásból beszélt, tényleg tud valamit. Szerencsére mögöttem pedig hosszú-hosszú évek gyakorlata áll, így azért mégsem hiszem, hogy aggódnom kellene.
- Már ideje volt – biccentettem felé, és előkészítettem az asztalt, miközben folytattam a beszédet. Angel persze nem maradt alul a szavak játszmájában, ami kedvemre való volt, és gondoltam, hogy ha már meleg, miért ne üssem tovább a vasat, miközben kezdünk bemelegedni. – Eszem ágában sincs magamra haragítani egy hölgyet, úgyhogy kérésedre erőm teljéből fogok játszani – jegyeztem meg, aztán hátraléptek, és intettem a lánynak, hogy a kezdő lökés őt illeti. Ha más nem udvariasságból, de másrészt látni is szerettem volna, hogyan játszik, hogy tudjam, mennyire kell megerőltetnem magam.
Angel kezében meglendült a dákó, és a fehér golyó elegánsan kilőtt eltalálva egy pirost. így szétzúzva a golyók alkotta háromszöget. A színes labdákra emlékeztető gömbök szanaszét gurultak az asztalon. Határozottan jó lökés volt.
- Szép – ismertem el, és megejtettem egy gratuláló mosolyt Angel felé. Én következtem. Megkerültem a játékteret megfelelő rálátást keresve a fehér golyóra, aztán kiszemeltem egy másikat, majd azt bemértem, miközben ösztönösen elhelyezkedtem. Gyakorlott mozdulattal indítottam útjára a fehér golyót, és bár oda sem néztem, hallásból megállapítottam, hogy sikeres lökés volt. Hát igen, nincs okom panaszra.
- Mennyiben fogadunk, hogy ezt nem tudod eltenni? – kocogtattam meg nagyon óvatosan egy golyót, melyet szorosan fogott közre a többi. Nem lehetetlen, csak elég nehéz vállakozás, de játékostársam olyannak tűnik, aki szereti a kihívásokat. Ezért is volt merszem pimasz mosoly közepette rákérdezni erre. Felvont szemöldökkel vártam a másik a válaszát.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content





TémanyitásTéma: Re: Jo's Gamestore   

Vissza az elejére Go down
 

Jo's Gamestore

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
City of Bones - Csontváros szerepjáték :: Csábít a felemelkedés :: New York :: Belváros-