City of Bones - Csontváros szerepjáték

Cassandra Clare Végzet Ereklyéi c. könyvsorozatán alapuló szerepjáték.
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Java Jones kávézó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTárgy: Java Jones kávézó   Hétf. Szept. 12, 2011 4:42 am

Egy kávézó Brooklyn-ban
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Pént. Szept. 16, 2011 3:46 am



Clary & Danielle

Ha nyári szünet, és hétfő, akkor az az egyedüllét napja. Anyu nincs otthon, dolgozik, akárcsak Luke, Simon pedig a bandával próbál egész nap. Persze felajánlotta, hogy üljek be, de nem igazán érek kedved hozzá, hogy Eric-ék garázsába nézzem, amint egymást dobálják megromlott ételdarabokkal, miközben a zenekaruk nevét próbálják kitalálni. Legalábbis amit a próbáikról hallottam, az alapján ez a véleményem. De természetesen megeshet, hogy kellemesen csalódnék, azonban nem bízom annyira a zenéjükben, hogy az egész napomat Simon-nal és a barátaival töltsem. Simon 10 éve a legjobb barátom, ellene persze semmi kifogásom sincsen. Az egyik legönzetlenebb, legkedvesebb ember, akit ismerek. Elképesztő figura, főleg mikor annyira beleveti magát a számítógépes játékaiba, hogy a valóságban is félig trollnak képzeli magát. Eltereltem a gondolataimat szemüveges, kócos frizurájú barátomról, és az íróasztalomon ülve lóbáltam a lábamat, miközben a szobán ablakán keresztül szemléltem a Brooklyn-i forgalmat. A szokásos nyüzsgés mostanra már leapadt az utcánkban, és hogy kitörjen az unalomból, úgy döntöttem, hogy beülök a vázlatfüzetemmel együtt az egyik közeli kávézóban. Nem mintha meleg italhoz lett volna kedvem, de ki akartam szabadulni az anyu gyönyörű festményeivel dugig tömött házból, hogy ne érezzem magamon a nyomást, miszerint nekem is alkotnom kell. Anya lehetne a példaképem, ha úgy tekintenék rá, de sokkal inkább irigy vagyok, ami tudom, hogy szörnyen hangzik. De egyszerűen minden amit Jocelyn Fray alkot vagy tesz jó, sőt nagyszerű! Olyan tehetséges, amilyen én sosem lehetek, és olyan gyönyörű, amilyen én biztos nem leszek soha. Kezdjük ott, hogy rettenetesen alacsony vagyok, vörös a hajam, és apró szeplőkkel büszkélkedhetek. Erre a gondolatra lemondóan megingattam a fejem, és a pulthoz állva rendeltem magamnak egy forró csokit. Miután kifizettem a pár dollárt érte, nekiálltam helyet keresni. Mégis egy meleg ital mellett döntöttem, mert ilyen melegben állítólag nem ittad az, aki valami annál is melegebbet iszik. Ebben reménykedtem, mert közben éreztem, ahogy a pólóm a nyakamhoz tapad az izzadság miatt. Az ujjaim viszont nem értékelték a forró csészét, mert úgy éreztem, hogy mindjárt leégnek az ujjbegyeim, de közben egyetlen szabad asztalt sem találtam. Mi ez a zsúfoltság? Kérdeztem magamtól tehetetlenül, épp mikor megláttam egy egyedül üldögélő, szimpatikusnak tűnő lányt az egyik bokszban.
- Szia! – köszöntem neki bátortalan mosollyal. Sosem voltam az a fajta, aki csak úgy leszólít másokat, de most nem láttam más megoldást – Leülhetek? –kérdeztem kedvesen, és reménykedtem benne, hogy igent mondd, mielőtt még elejtem az égetően forróvá váló csészémet a finom illatú barna folyadékkal együtt.


A hozzászólást Clary Fray összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 17, 2011 10:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Pént. Szept. 16, 2011 5:36 am


Clary

A nyári szünet sok mindent jelentett Danielle életében. Nem kellett tanulni, ami sok időt szabadított fel, de így is húgára kellett vigyáznia, amíg nagynénje dolgozik. Victoria ilyenkor sem hagyja abba a dolgozást, mivel el kell tartania a családot és fontos szerepet játszik a munkahelyi ranglistán. Számára a vakáció alatt csak hamarabb érkezhet haza, de nem ugyanazt jelenti, mint a lánynak. Neki emiatt sok szabadideje maradt, ezért ezt a kis időt is olvasással tölti ki. Szerencsére nem kell azon gondolkozni, hogy melyik regényt vegye a kezébe, hiszen most egy olyan sorozatot olvas, amelynek több része van és még mindig nem adták ki az összeset. Mindig is vonzotta a könyvek világa, hiszen szeret ezekből tapasztalatot és tanulságot meríteni. Mellesleg nem árt a tanulmányaihoz, hogyha ezek segítségével még a fogalmazási képessége is javul. Így amikor csak teheti ezzel tölti ki szabadidejét. Természetesen emellett mással is foglalkozik, ilyen a ruhatervezés. Pár éve kezdett el összeállításokat rajzolgatni a vázlatfüzetébe, majd ezek után, hogyha megálmodott egy darabot, akkor rögtön papírra is vetette. Ez volt az egyetlen dolog az életében, ami végigkísérte jó és rossz időszakain is. Viszont most már nem szeretne ezekre gondolni, hanem minél több pozitív élményt szerezni, amivel a fájdalmakat enyhítheti.
A vakáció neki a kikapcsolódást is jelentette, ezért döntött a mai napon úgy, hogy eljön a Java Jones Kávézóba. Szeretett idejárni, mert - hogyha most nem is igaz -, de elég sokszor nyugalom honol ezen a helyen. Természetesen nem is készítenek itt rossz italokat, sőt kifejezetten ízletesen készítik el a rendelést, úgyhogy mindenképpen érdemes idejönni. Miután megkapta az italt, amit rendelt, leült az egyetlen szabad asztalhoz az egyik sarokba. Lehuppant a bőrölésre, majd maga mellé helyezte táskáját és elővette a vázlatfüzetét. Néha kortyolgatott a forró, gyümölcsös teából, miközben egy újabb ruhadarab elkészítésén foglalatoskodott. Egyik alkalommal odajött hozzá egy kedvesnek tűnő lány, aki megkérdezte, hogy helyet foglalhat - e mellette.
- Szia! - köszönt mosolyogva Dani is, majd arrébb húzta válltáskáját, hogy helyet adjon az ismeretlen személynek - Igen - tette hozzá, majd megvárta, hogy mit cselekszik. Ezek után úgy gondolta, hogy illendő lenne bemutatkozni - Danielle vagyok, Danielle Hudson, de hívj csak Dani-nek - mosolygott barátságosan a lányra, majd utána megint kortyolt a teájából.
Vissza az elejére Go down

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Szomb. Szept. 17, 2011 2:38 am



Clary & Danielle

Szerettem a Java Jones-ba járni, de rendszerint nem egyedül. A kávézó épp elég közel, és éppe elég távol vlt a lakásunkból, ami néha nagyon jól jött. Épp hogy mire volt szükség. Ha elkéredzkedés nélkül lógtam el otthonról nem ártott, ha a közelben vagyok, hogyha nagyon durvára vállnának a dolgok, és anyu nagyon kiakadna, haza tudjak menni, mielőtt a rendőrséggel kerestett meg, vagy még mielőtt észreveszi, hogy eltűntem. A másik véglet pedig általában akkor szokott előfordulni, ha összeveszek anyuval, és egyszerűen nem akarok otthon lenni, de mégis haza tudjak menni, amint lenyugodtak a kedélyem. Persze megtehetném ilyenkor, hogy elmegyek Luke-hoz, mert van nála cuccom, és fel is ajánlottam, hogy hozzá bármikor mehetek, de még nem éltem ezzel a lehetőséggel. Ha egyszerűen nem akartam otthon maradni vagy aludni, akkor Simon-hoz mentem. Ő és az anyukája mindig szívesen láttak, és szerettem is ott lenni, mert ott önmagam lehettem és teljeséggel biztonságban, szóval anyának - aki néha egy paranoiásra emlékeztet - egy szava sem lehet. Persze ennyire nem szoktam elfajulni a dolgok. Szeretem anyut, csak néha annyira összezavar a viselkedésével, hogy nem tudom megérteni, mit mirét csinál. Pontosabban: mit miért tilt meg. Néha azt hiszem, hogy valami félelmetes dolgot titkol előlem, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, és visszazökkentem a valóéletbe, és a fájdalom is visszatért az ujjbegyeimbe, épp mikor a lány válaszolt.
- Köszi! – rebegtem hálásan, és letettem a csészét az asztalra. Az ujjvégeim pirossá váltak a melegtől, és azok hűtésére, finoman fujdogálni kezdtem a kezem, miközben leültem a helyre, amit a Danielle-ként bemutatkozott lány nekem szorított. A zöld, kötött batyumat az ölembe ejtettem, majd felé fordultam, és illedelmesnek láttam, hogy én is elmondjam a nevem. Igazából nem vagyok az a fajta, aki szeret vadidegenekkel leállni beszélgetni. Elvégre is ez New York! Kissé veszélyes város, és... Ó, és még én mondom anyámra, hogy paranoiás.
Örvendek, Dani. Én Clarissa Fray vagyok, de inkább csak Clary– jegyeztem meg halvány mosoly közepette, és miközben a teáját itta egy futó pillantást engedtem magamnak a vázlatfüzetére, és máris sokkal szimpatikusabbnak és megbízhatóbbnak látta a lányt, hiszen aki rajzol, rossz ember nem lehet. Na, meg hát a művészlelkek tartsanak össze!
- Mit rajzolsz? - érdeklődtem a füzete felé bökve kedvesen, és reméltem, hogy nem zavarja kíváncsiságom. Közben ittam egy kortyot a forró csokimból, ami majd leégette a torkomat, így inkább a következő kortyok előtt óvatosan megfújtam az italomat. A kávézóban továbbra is nagy volt a nyüzsgés, de mint vérbeli New York-it ez egyáltalán nem zavart.


A hozzászólást Clary Fray összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 17, 2011 10:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Szomb. Szept. 17, 2011 4:22 am


Clary

Danielle New York-ban született, ezért elég sok helyet ismert. Tizenhét év elég volt számára, hogy eldöntse, hogy hova érdemes menni és hosszabb időt eltölteni. Persze, így is akadt egy-két olyan szórakozóhely, park vagy egy bolt, amit nem ismert, de ez mindenkinek természetes. Mellesleg olyan sokszor nem jár ilyen helyekre több okból kifolyólag, de amit tudni kell, hogy mi hol található, ő tudja. Emiatt szívesen segít másoknak, hogyha nem találnának meg valamit, de itt majdnem mindenki ugyanezt tenné. Talán az az ok, hogy szereti New Yokr-ot, mert sokféle kikapcsolódási módot lehet észrevenni. Találhatók múzeum, amikbe személy szerint szívesen jár, különböző boltok, kávézók és egyéb szórakozóhelyek is. Több dolog van, amivel kitöltheti az idejét, és ezért nem tudja elképzelni, hogy milyen lehet máshol élni. Már megszokta az itteni nyüzsgést, a szokásokat, az embereket és az egész légkört. Ismerősek számára az utcák, terek és házak, vagyis minden, ami szükséges, hogy itt éljen. Nehéz lenne most mindent egyszerűen csak itt hagyni, hiszen annyi emlék köti egy-egy helyhez, hogy nem tudna tőlük elszakadni. Örült neki ezért, amikor nagynénje költözött hozzájuk, és nem nekik kellett valahol máshol egy teljesen új életet kezdeniük. Már így is eléggé megváltozott az életük, de hogyha az a választásuk maradt volna, akkor még inkább. Bele sem tudna gondolni, hogy milyen lett volna, hogy új környezetet, új embereket ismerne meg. Sosem kellett elköltöznie, de reméli, hogy egy hamar erre sem lesz példa. Most már nehéz lenne, hogyha el kéne szakadnia mindentől, ami ideköti.
- Én is örülök Clary - mosolyodott el barátságosan a lány, majd kortyolt egyet meleg teájából. A narancsos ital teljesen melegen tartotta Dani-t. Elmosolyodott, amikor Clarisse megkérdezte, hogy mit rajzol. Egyáltalán nem vette sértésnek, sőt örült neki, hogy feltette a kérdést, ezért örömmel válaszolt.
- Ruhákat. Összeállításokat tervezek a szabadidőmben - tette hozzá, hogy beszélgetőtérsa tudja, hogy ez nemcsak egy iskolai, rajzfeladat. Ez Danielle élete, mióta két éve kezébe vette a ceruzát és lerajzolta ez első ruhát, amit egy bordó estélyinek álmodott meg. Persze, nem tudhatja, hogy a valóságban milyen lenne, de ezt ő így tervezte meg. Ez az álom, amit senki nem vehet el tőle. Talán egyszer nagy divattervező lesz belőle, talán nem. Nem tudhatja, de a sors elől nem menekülhet. Még nem tudja, hogy ezzel szeretne -e foglalkozni, hogyha nagyobb lesz, de annyi biztos, hogy szereti ezt csinálni. Ez az a hobbi, amiben mindig talál valami újat, hiszen nincsen két egyforma felső.
- Te mivel töltöd ki a szabadidődet? - kérdezte kíváncsian, hogy többet megtudjon Clary-ről és a személyiségéről.
Vissza az elejére Go down

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Szomb. Szept. 17, 2011 11:02 pm



Clary & Danielle

New York hatalmas város, de én mindig is itt éltem, és egyáltalán nem lep meg. Sőt, azt furcsállom, hogy milyen üres és sivár a környék vidéken. Ritkán, de anyuval el szoktunk utazni Luke farmjára New York nagyon-nagyon külvárosába. Ott a szomszédok nagyon messze élnek, és minden este nyugis. Ha le kell ugrani a voltba valami apróságért, akkor az egy órába telik, de nem a nagy sok, hanem a nagy távolság miatt. Nem is igen szoktunk elutazni, így jóformán New York belvárosában éltem le az egész életemet. Néha elgondolkozom azon, hogy milyen lenne, ha én is kiruccannék egy-egy hétre a nagyszüleimhez, mint a kortársaim. Csakhogy anyu szülei meghaltak, nem szeret erről beszállni, ahogyan apám haláláról sem. Viszont állítólag apa szülei rettenetesen bántak anyuval, és látni sem akarják egymást, így ez a nyaralós dolog nem igen fog összejönni. Talán nem is baj. Visszatérve azonban arra, hogy mekkora város New York, el tudom képzelni, hogy mennyi különböző személyiségű ember él itt. Elvégre is ez az USA legnépesebb és a kontinens harmadik legnépesebb városa. Hát igen, azért tanultam valamit kötelező földrajzon. Szóval igaz, hogy számíthattam volna rá, bele sem gondoltam, hogy a környezetemben élhet olyan, aki szintén szeret rajzolni, akárcsak én vagy Anyukám. Persze nem mondhatni, hogy annyit járok társaságba, hogy ezt könnyedén megállapítsam, de azért igen is kimozdulok. Például hétvégenként én rángatom el Simon a Pandemoniumba.
Danielle kedves lánynak tűnt, és legalább nem kell magányosan téblábolnom a kávézóban. Biztosan szánalmas benyomást keltenék, ha leülnék valamelyik sarokba, és egyedül rajzolgatnék. Olyan mintha egyáltalán nem lennének barátaim… Miután ez a gondolat átfutott az agyamon, máris átkoztam magam érte. Mégis hogy jövök én ahhoz, hogy ilyeneket mondjak? Igenis vannak barátaim… barátom… Simon-ra mindig számíthatok. De nem vagyunk összenőve, így néha nem is árt a magány. Talán Dani is így gondolta, és nem akar velem beszélgetni, mindennek ellenére igazán szimpatikus volt, főleg miután megtudtam, hogy lényegében ruhákat tervez.
- Ez nagyon jó! – mutattam elismerően a legfölső rajzra. Tényleg tehetséges volt a lány, én már csak meg tudom állapítani. Luke azt mondja, hogy anya és én mások vagyunk, amiért művészszemmel figyeljük a világot. Nem tudhatom, hogy vajon ez a lány is így van-e vele vagy sem. A ruhatervezés azért egészen más, mint amit én csinálok. Hiszen ő újat alkot, míg én modell után dolgozok, és azt próbálom a lehető legjobban ábrázolni, amit látok.
- Én is rajzolok – feleltem a kérdésére mosolyogva, végül is úgy éreztem, mintha valamilyen szinten rokonlelkek lennénk. De mielőtt félreértette volna, hozzáfűztem: - Persze nem ruhákat, és nem olyan jól, mint az anyukám, de ez a kedvenc elfoglaltságom. Így tudom kifejezni magam – mondtam kissé feszengve, mert ilyesmit nem szoktam csak úgy megosztani idegenekkel, és újra kezembe vettem az időközben valamelyest lehűlt csészémet, és apró kortyokban inni kezdtem a forró italomból.
- Na, és ihletért jöttél ide? Vagy csak ki akartál szabadulni otthonról? – kíváncsiskodtam, miközben elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen élete lehet a lánynak. Talán azok közül való, akikkel a St. Xavier-ben szóba sem állnék, de talán nem. Erre felé húzott a józan ész, elvégre is eddig egész jól ment a beszélgetésünk.
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Vas. Szept. 18, 2011 1:58 am


Clary

A lány szokatlanul furcsának találta, hogy ilyen nyüzsgés van a kávézóban, hiszen általában nyugalom van. Persze, sokan járnak ide, de nem annyian, mint a mai napon. Mellesleg nem tud róla, hogy lenne valami nagyobb New York-i rendezvény, ami okot adhatna arra, hogy miért vannak itt ilyen sokan. Bár, számára még így is akadt hely, de nem biztos, hogy aki most szeretne magának találni egy üres asztalt, meg is találná, amit keres. Minden esetre a lány még éppen jókor jött és sikerült nyugodtan elhelyezkednie. Főként az a tény, hogy azért szeret a Java Jones Kávézóba jönni, mert békesség honol, s mellesleg senki nem rohan sehová. Ez a hétköznap folytonos sietése mellett megnyugtató és őt békességgel tölti el. Természetesen közrejátszik az is, hogy nagyon barátságos a szórakozóhely, ezért mindig boldogan lép be a bejárati ajtón. Most már mindenki tudhatja, hogy mik miatt szeret idejárni Dani. Viszont talán a legfontosabbat kihagytuk. Ilyenkor sosem kell arra gondolnia, hogy milyen lenne, hogyha otthon kéne lennie és vigyázni a húgára. Sok időt vesz el, hogy ezzel tölti ki az idejét, de legalább semmi probléma nincsen Maya-val. Bizony, hogyha elég nyugtalan lélek lenne, akkor nem menne ilyen könnyen, de szerencsére itt nem ez a helyzet. Igaz, hogy néha tényleg folyamatosan mehetnékje van, de általában elég nyugodt a kislány. Így legalább minden teljesen gördülékenyen megy, amikor otthon vigyáz rá, és nem emiatt idegeskedik. Természetesen hozzűfűzhetjük ,hogy itt nem kell a tanulásra gondolnia, de ez már csak mellékes. A leglényegesebb tényeket már elmondtuk.
- Köszönöm - mosolyodott el hálásan a lány, amikor Clary megjegyezte, hogy jó lett a rajz. Örült az elismerésnek, de nem tudja megállapítani, hogy helyt tudnának -e állni a nagyvilágban azok a ruhák, amiket tervez. Gondoljunk csak bele, hogy Danielle a visszafogottabb stílus mellett döntött, de a mai világban már mindenki az egyre jobban kivágott felsőket szereti. Persze, köztük is vannak olyanok, akik nem, és ilyen ő is, de a legnagyobb százalákuk az éppen trendi divatot követi. A lány sosem tudta emgérteni, hogy miért igazodnak ahhoz, ami az éppen aktuális kedvenc. Ő nem teszi ezt, hiszen inkább szereti az átlagos, de legalább valamit takaró felsőket.
Dani örült neki, hogy Clarisse-val találkozott és megtudhatta róla, hogy ő is szeret rajzolni. Nagy véletlen, hogy összehozta őket a sors, de így legalább megértik egymást. Így a lány azt is megértette, hogy Clary csak így tudja kifejezni magát. Igen, hiszen néha a rajzok többet mondanak minden szónál. Mikor valaki kezébe vesz egy vázlatot, akkor rögtön tudja, hogy miről van szó, de hogyha elkezdik magyarázni neki, akkor nem biztos, hogy meg tudná érteni.
- Mindkettő - felelte a lány, majd hozzátett még valamit - Általában a húgomra szoktam vigyázni, és most kiélvezem, hogy nem kell - tette hozzá mosolyogva, de ezzel tudatni akarta, hogy szeret Maya-ra is vigyázni, de kikapcsolódni is jó. Mindkét világban benne van és ezen nem is szeretne változtatni. Mindent megtesz, hogy testvére jó gyerekkori emlékeket őrizzen, nem úgy, mint ő.
- Neked van testvéred? - kérdezte kíváncsian, hátha van még egy dolog, amiben megegyeznek. Bár, ebben nem bízott, de érdeklődve várta a választ.
Vissza az elejére Go down

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Hétf. Szept. 19, 2011 4:57 am



Clary & Danielle

Sosem értettem, hogy miért van annyi tehetséges gyerek, akik nem tudnak vagy nem akarnak mit kezdeni a saját Isten adta ajándékukkal. De legfőképpen azt nem tudtam felfogni, hogyha valakinek volt lehetősége és tehetsége is a kitörésre, de ostoba kifogások miatt nem merte meglépni az utolsó lépcsőt. Szeretek rajzolni, és bár fogalmam sincs, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”, de ezzel szívesen foglalkoznék, viszont sokszor érzem úgy, hogy nem megy. Hogy elnyom ez a nagyvilág, hogy túl sok jó művész van, hogy egyszerűen nem lehet már új témákat feldolgozni, és hogy az enyém úgysem lesz elég jó. Talán ezek pont ugyanazok a gyenge érvek, mint amiket az sorol fel, aki az utolsó pillanatban fordul vissza. Talán… de ennek ellenére sem tudom meggyőzni magam arról, hogy másképp gondolkozzak. Talán csak hiányzik valami az életemből, valami amit még nem tudom, hogy micsoda, de ha megtalálom, feltétlenül rá fogok jönni.
- Mindig neked kell vigyáznod a kishúgodra? – érdeklődtem cseppet meglepve. Számomra ez olyan furcsa, hiszen bár anya igyekezett sosem egyedül hagyni, azért én már mióta iskolába járok, elég szabadon mozoghatok. Inkább viszonylag szabadon. Rám nem kellett vigyázni, bár néha a szomszédunk vagy Luke felügyelt rám, de anya rájött, hogy nem csinálok őrültségeket, míg egyedül hagy. Ha mégis úgy érezte, hogy sokáig van távol, akkor szívesebben tudta, hogy Simon-nal vagyok, esetleg náluk töltöm az estét vagy egyszerűen csak valakikkel lógok. Nem is tudom, miért féltenek egyes szülők másokat az egyedülléttől. A magány sok mindenre választ adhat. Én ilyenkor tudok a legjobban megihletődni, persze lehet, hogy más másképp van ezzel. Anyukám például bármikor képes nagyot, nagyszerűt alkotni, neki a feltételek és körülmények teljesen függetlenek attól, hogy milyen lesz a végeredmény. Ő képes óriási zsivajban, egy büdös sikátorban vagy a puszta közepén csak eszközökkel egy mesterművet alkotni.
- Nincs – feleltem tömören, és egy rövid ideig megbabonázva figyeltem a fodrozód sötétbarna folyadékot a csészémben, majd hozzátettem: - Apukám meghalt, mielőtt megszülethettem volna, anyu pedig… szóval szerintem ő még nem lépett tovább – mondtam halkan, és elgondolkodtam, hogy milyen lehet neki. Egyetlen fénykép van az apámról az egész házban, illetve egy doboz a dolgaival, amit én nem láthatok. J. C. Ez van a dobozba vésve, és benne egy szőke hajfürt, amit megszorongatva anyám gyakorta sírva fakad. Szerintem még mindig fáj neki, hogy elvesztette apámat, akit én nem ismertem, de talán így jobb is, hiszen nem hiányzik annyira. Arra pedig sosem gondoltam, hogy idősebb testvéreim miért nincsenek, egyszerűen természetesnek vettem ezt a dolgot, hogy egyedül vagyok, és anyámnak így is nehéz velem.
- Mit gondolsz, az a zöld hajú figura szemben… srác vagy lány? – mutattam a nem messze tőlünk ülő, enyhén érdekes figurára, akiről komolyan nem tudtam megállapítani, hogy melyik nemhez tartozik. A másik célom persze az volt, hogy eltereljem a témát valami vidámabb felé. Remélem sikerült, mert nincs kedvem sokáig vesézgetni a halott szülő témát.
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Csüt. Szept. 22, 2011 1:19 am


Clary

A lány már réges régen megszokta, hogy neki kell vigyáznia a kishúgára. Nem nagy feladat, hiszen semmi gond nincsen Maya-val, sőt néha még élvezni is lehet azt, hogy kistesóra vigyázunk. Ő megtalálta ebben a jót is, ahogy minden másban és már nem zavarja, hogyha egyszer-egyszer tovább húzodik Victoria, a nagynénjük munkája, s neki még mindig bébiszittert kell játszani. Egyáltalán nem idegesítő feladat, hiszen csak annyiból áll, hogy oda kell figyelni, hogy ne csináljon semmi rosszat. Talán először neki is furcsa volt, és mindig ment a kislány után, mert annyira féltette, de már teljes mértékben megszokta. Egy idő után mindent meg lehet szokni, hiszen ő már csak tudja. És úgy gondolja, hogy egy nővértől nem olyan nagy feladat ez, hiszen ezt mások is megszokták nem csak Danielle. Vannak, akiknek nincsen testvérük és így persze nem is kell ezzel tölteniük a délutánjaikat. Viszont nem bánja, hiszen hogyha már elkészítette a napi házi feladatát, akkor úgyis csak olvasni szokott. Sosem teher számára, hiszen most már ez is a napi teendői közé tartozik, mint az iskolábajárás vagy a táskába bepakolás. Előbb-utóbb minden ezzé válik, de ő már pár éve ezt teszik. Így tölti el a napját, de nem is unatzkozik és nem bánja, hogy minden így alakult.
- Igen, mindig - felelte mosolyogva, hiszen ezzel fejezhette ki, hogy ez egyáltalán nem nagy feladat, de persze ez is időbetelik, míg beletanul valaki. Mindenhez kell egy kis idő, de hogyha ezt megszokják, akkor már úgy megy utána, mint a karikacsapás. Egyszerűnek tűnhet, de mégsem az. Danielle sajnálta a lányt, hiszen nincsen édesapja, de ő tudja, hogy milyen elveszíteni valakit, akit szeret. Sajnos mindkét szülőt elvesztette, ami természetesen fájó nyomot hagyott benne, s így tökéletesen meg tudja érteni, hogy Clary miken mehetett keresztül. Talán még ő sem tette magát túl azon, hogy szülők nélkül kellett felnőnie, de minden okkal törétnik. Biztos, hogy ennek is így kellett lennie csak nem tudja, hogy miért.
- Nem tudom, szerintem fiú - nevettem el magamat, majd mikor már nem mosolyogtam, visszafordultam Clary-hez. Furcsa kérdés volt, hiszen ő sem tudta teljes mértékben megállapítani, hogy milyen nemű az az ember, akinek zöld hajkorona van a fején. Ki viselne ilyet? Elég feltűnő, de lehet, hogy ez a célja ezzel.
- És, melyik iskolába jársz? - kérdezte kíváncsian a lánytól, miután még egyet kortyolt az italából, ami szerencsére még mindig meleg volt, de kellemes és iható.
Vissza az elejére Go down

Vendég


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Pént. Szept. 23, 2011 8:44 am


Clary & Denelille & Shophie

A napok különös egybe folyással teltek. Már nem különbözött a nappal és az este, egy és ugyan az volt ebben a monoton hangulatban. Emberek nyüzsögtek minden felé, erre is mentek arra is mentek, akár a hangyák, amikor megtámadják a várat. Menekülnek, szanaszét szaladnak, vagy éppen megpróbálják elpusztítani az ellenséget. Furcsák az emberek. Mindenki megy a saját feje után, az sem érdekli, ha fellök közben valakit. Akár az állatok. Ha jobban bele gondolunk nem is vagyunk sokkal különbek. Talán az egyetlen különbség abban rejlik, hogy nekünk vannak érzéseink. Sajnos vannak.
Ezért zavar, ha megbámulnak, és szinte látszik a szemükben, hogy "Ilyen fiatalon, hogy kerül az utcára?!" vagy " Biztos kábítószerre és italra költötte a pénzét" vagy "Szegény, a szülei, hogy hogy nem keresik?" és ezekhez hasonló ezernyi és ezernyi feltételezés. Pedig nem is tudják ki vagyok, sőt még ezt magam sem tudom. Olyan különös az egész, mintha egy álomvilágban élnék, valóság és a képzelet egybe forr egy bizonyos ponton. Én úgy érzem pont ott vagyok azon a bizonyos ponton. Ott ahol senkinek sem kellene állnia. Igazán nem tudom megmondani mi ez az egész. Vajon örült vagyok, vagy csak egyszerűen képzelődök. Bár, ha jobban bele gondolok egyik sem túl jó.
Alig veszem észre az idő múlását, ahogy az utcákat járom. A nap már magasan tűz. Dél körül járhat, ahogy meg tudom ítélni. A koszos ruha amit hetek óta viselek nedves bőrömhöz tapad. Milyen jól esne most egy fürdő! Alá ereszkedni a kád vizének és csak élvezni a simogató habokat. Megnyugtató érzés. Elmosolyogtam magam.
Valószínűleg nem itt éltem mielőtt elvesztettem volna az emlékezetem. Nem bírom ezt a nyüzsgést, jobban szeretem a csendes helyeket. Csak most vettem észre, hogy egy kávézó, vagy esetleg cukrászda lehet az épület, ami előtt elhaladok. A gyomrom vágyakozva kordul meg, ahogy a ínycsiklandó süteményekkel zsonglőrködnek a pincérek. Csak járkálok elveszetten akár egy kisgyermek a nagyvilágban. Tulajdon éppen, még ez igaz is, nem hiszem, hogy sok eltérés lenne.
Elmélkedésem közepette nem is vettem észre, hogy a kávézó teraszán sétálgatok, ahol az emberek tömve ülnek a kis asztaloknál. Elég népszerű lehet ez a kávézó. A köveket amikből a teraszt rakták repedések, itt - ott ki emelkedések tarkították. Figyelmem el- elkalandozott, így már későn vettem észre, hogy egy kiemelkedésben megbotlottam. Zuhantam a föld felé, csak éppen arra volt időm, hogy az arcom elé kapjam a kezem.
Úgy érzem komolyabb bajom nem lett. Viszont annak a bögrének, viszont igen amit zuhanás közben eltaláltam. Gyorsan feltápászkodtam, majd oda fordultam a két lányhoz akik az asztalnál ültek.
- Nagyon sajnálom! Én nem akartam... Remélem nem lett semmilyen komolyabb baj
Vissza az elejére Go down

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Vas. Szept. 25, 2011 1:03 am




Clary & Danielle & Sophie


Nehezen tudtam elképzelni, hogy milyen lenne az életem egy testvérrel. Talán ez az egykék átka, mármint hogy nem is igazán tudják elképzelni, milyen másokra vigyázni, felelősséggel lenni vagy éppen nem a legjobb baráthoz, barátnőhöz fordulni, ha segítse van szüksége, hanem az idősebb testvérhez. Azt hiszem, anya egyszerre aggódna kevésbé és kétszer annyira, mint most ha lenne egy testvérem. Hiszen kettőnkért kellene felelnie, de akkor legalább azt tudná, hogy mi is vigyázunk egymásra. Persze csak ha nem utálnánk egymást, mint azokban az ostoba filmekben, amik azzal kezdődnek, hogy a testvérek ki nem állhatják egymást, aztán a végére a legjobb barátok lesznek. Nem hiszem, hogy a valóságban is van ilyen, vagy ha igen, akkor annak nagyon hosszú folyamatnak kell lennie, ami nem fér bele egy filmbe. Néha hiányzik, hogy legyen mellettem valaki, de máskor nagyon nem. Meg amúgy is, Simon szinte olyan, mintha nem csak a legjobb barátom, hanem testvérem is lenne. Azt nem mindig tudom eldönteni, hogy a bátyám vagy az öcsém inkább, de ez már csak amolyan rá jellemző dolog.
Danielle-t úgy tűnt nem zavarja, hogy sok idejét elveszi az, hogy a kishúgára kell vigyáznia. Nem is tudom, lehet hogy engem zavarna, ha nem lehetne normális társasáig életem, azért mert otthon kell maradnom a kisebbik testvérem miatt. De ez megint csak egy olyan dolog, amit nem tudok elképzelni. A szomorkás témáról, amire én terelte a beszélgetést azzal, hogy egyáltalán felhoztam a halott apámat, végül sikerült áttérnünk egy másikra. Dani tekintete is megakadt az alakon, aki olyan furcsa színben pompázó hajjal büszkélkedett nem messze tőlünk.
- Lehet. Vagy ízlésficamos – mosolyodtam el szélesen, miután lopva kitárgyaltunk az ismeretlent. Tudom, hogy csúnya dolog más háta mögött ilyeneket mondani róla, de ez Amerika, a szólás szabadsága már az Alkotmány megalkotása óta megadatott nekünk. Azt mondunk, amit akarunk, és ott, ahol akarjuk. Ez néha nagyon rossz tud lenni, ha az iskolai cikizéseket nézzük, de én inkább az a fajta vagyok, aki meghúzza magát, hogy véletlen se kerüljön a figyelem központjába, legalábbis csúfolás tekintetében.
-A St. Xavier-be, a következő évem a kerek tízedik – feleltem kérdésére, és én is ittam az italomból, ami nem rég még leégette volna az ujjamat, de most csak melengette a légkört. Kitoltam az asztal szélére, majd újra felnéztem új ismerősömre – Na és te? – érdeklődtem én is, de mielőtt felelhetett volna, egy apró baleset zavart meg minket. Egy lány megbotlott nem messze tőlünk, és esés közben leverte az asztal szélére készített csészémet, ami először a levegőbe emelkedett, majd rövid csörömpölés közepette gurult végig a padlón, és folyt ki belőle a maradék pár kortynyi forró csoki.
- Semmi baj – néztem elnézően az ismeretlenre, miközben felálltam. Tényleg nem lett semmi, csak keresni kell egy takarítónőt, hogy eltüntesse ezt a maszatot innen, de komoly baj nem történt. Szerencsére azonban tennünk sem kellett semmit, egy nő máris sietett felénk felmosóronggyal, hálásan megköszöntem neki a segítségét, majd újra az idegen lány felé fordultam: - Te jól vagy? Nem esett bajod?
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Vendég


Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Hétf. Szept. 26, 2011 5:35 am


Clary

A lány nem tudta eldönteni, hogy az a lány vagy éppen fiú milyen nemű. Elég érdekesen nézett ki, de ő furcsállta, hogy a személyt ez egyáltalán nem zavarta. Lehet, hogy csak nagy feltűnést szeretett volna kelteni, de úgy látszik, hogy az sikerült is. Majdnem mindenki megnézte, hogy ki az, de úgy gondolta, hogy még így sem jött rá senki, hogy milyen nemű. Danielle sosem szerette a feltűnést, nem kedvelte, hogyha a középpontban kell lennie. Sosem szerette, hiszen mindig is visszahúzódó, csendesebb lány volt és ez a viselkedésén, tettein sem mutatott mást. Sokan nem is ismerik, még hogyha egy iskolába is járnak vele, hiszen tényleg nem kedveli azt, amikor a középpontban van. Nem tudja az okát, de kiskora óta benne van ez, és azóta sem változott meg. Még kicsiként nem is akart fotózkodni, hiszen így is azt érezte, hogy mindenki őt figyeli, csak Dani érdekel mindenkit. Persze, akkor még az is az okok sorozata közé tartozott, hogy nagyon szégyenlős, félős volt gyerekkorában, de mint már elhangzott, nem ez volt a legfőbb ok. Ezek viszont azóta is ráragadtak és nem tud rajta változtatni, de nem is szeretne. Meg van elégedve az életével, annak ellenére, hogy gyermekkorára nem szívesen tekint vissza, de hanyagoljuk ezt a témát. Erről sem szeret beszélni, minden megsajnálja, hogyha arról van szó, hogy autóbalesetben elvesztette a szüleit. Nem azt mondja, hogy túltette magát ezen, de hogyha mindenki sajnálja, akkor még rosszabb lesz. Nehezebb elfogadni a tényt, még hogyha tudja is, hogy csak jó szándékból, de mégis csak sajnálják. Ez is azt mutatja, hogy nem igazán kedveli, hogyha mindenki csak vele foglalkozik, pedig már ment át ilyen időszakon. Pontosan tudja, hogy ez milyen érzés, és ezért nem szeretné még egyszer átélni. Nem szeretné, hogyha a múlt megismételné önmagát.
- Én a White Rose-ba járok - felelte a lány. Így nem csoda, hogy nem ismerték eddig még egymást, hiszen Clary arca nem volt számára ismerős. New York viszont olyan nagy! Nem lehet mindenkit ismerni, aki ott lakik. Annyi különöbző vagy éppen egyforma embert lehet látni, hogyha valakivel találkoznának, akkor nem is biztos, hogy később emlékeznének rá. Ilyen az élet, és ezen nem tud senki változtatni. Gondolkozott el ezen a témán Danielle, de félbe kellett szakítania, hiszen egy kisebb baleset történt a szemük előtt. Egy lány megbotlott és Clary csészéje szerencsétlenül a földön landolt. Nagyobb szerencse viszont, hogy senkinek nem lett semmilyen baja.
- Tényleg nem történt semmi komolyabb. Semmi gond - mosolyodott el a lány, hiszen iylen dolgok még a legoptimistább emberekkel is megtörténnek - Minden rendben? - kérdezte ő is az idegen személy felé fordulva, hogy megtudakolja, hogy semmi baja nincs -e a lánynak.
Vissza az elejére Go down

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   Csüt. Május 10, 2012 3:51 am

JÁTÉK FAGYASZTVA
Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com

Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Java Jones kávézó   

Vissza az elejére Go down
 

Java Jones kávézó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Johanne Jones Tao / Madame Hydra

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
City of Bones - Csontváros szerepjáték :: Csábít a felemelkedés :: New York :: Belváros-