City of Bones - Csontváros szerepjáték

Cassandra Clare Végzet Ereklyéi c. könyvsorozatán alapuló szerepjáték.
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 James Phillip Averay

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

James Phillip Averay

avatar
~vámpír~

~vámpír~


TémanyitásTéma: James Phillip Averay   Pént. Jún. 01, 2012 10:59 pm



About me

név :: James Phillip Averay
kor :: 21 (+272)
faj :: vámpír

My personality

Nos, herecegi neveltetésben részesültem, ebből kifolyólag meglepően udvarias és jólnevelt vagyok, főleg hölgyek társaságában. Ám mivel nem vagyok társasági "ember", így néha megeshet, hogy csípősek, olykor bántóak a megjegyzéseim. Nem mondanám magam gonosznak, de jótét lélek sem vagyok. A mosolyom megtéveszthet. Elveszem, ami kell, például életeket a túléléshez. Nem igazán számít nekem az emberi élet vagy maga a tény, hogy élek-e vagy halok, de míg élhetem élőholt életem, igyekszem kiélvezni minden percét a magam módján. Azt csinálok, amit akarok, és ebbe a Klávé sem szólhat bele. Nem érdekel a Törvény és a Fegyverszünet, nekem senki sem parancsolhat!

My story

- Mesélj valamit magadról! - kérte a csinos szőke lány a pultnál, mire én szélesen elmosolyodtam, és megráztam a fejem. De Rebecca nem adta föl, addig-addig könyörgött, míg bele nem vágtam a mesémbe. A kocsma üres volt, a fiatal lány pedig részeg. Holnapra úgyis elfelejti, így nyugodtan mondhatom neki az igazat. És egyébként is sokkal izgalmasabb a valódi életem, mint egy hirtelen kreált hazugság lenne.
- James Phillip Averay-ként tengetem mindennapjaim, miközben senki sem tudja, hogy ki vagyok valójából. Senki sem gondolná! – tettem hozzá, és halvány mosolyt eresztettem látva, hogy Becca lelkesedése töretlen, és csüng minden szavamon. Hát ez van, a nőkre mindig is tudtam hatni. Lehet, hogy elsősorban a külcsín fogta meg őket, de ez nem tudott zavarni. És hogy milyen az a külcsín, ami rabul ejt egy nőt? Legfőképp, hogy elég gazdagnak tűnök, mert hát az is vagyok. De van még más is: jólfésült, ápolt haj, igéző szemek, 180 cm-es magasság, izmos testalkat. Azt hiszem ezek voltak azok, amik Becca-t arra ingerelték, hogy megszólítson ebben a kietlen bárban, és beszélgetésbe kezdjen velem.
- II. György, angol király legkisebb fiaként születtem 1714-ben – folytattam monológomat teljes nyugalommal, és figyeltem, milyen reakciót vált ki mindez az ismeretlen lányból, miután szavaim lassan eljutottak elbódult agyáig. Szemében értetlenség tükröződött, és természetesen azt hitte, hogy viccelek.
- Nem hazudok, és te hiszel nekem! – mondtam szigorúan. Ha egyszer tudni akarta mindezt, akkor végig fogja hallgatni. Rebecca, az ostoba és részeg mondén elkábultan hallgató állapotba került ismét, és a pultra támaszkodva, boci szemeket eresztve rám érdeklődött:
- Milyen volt a gyermekkorod? – vonta fel a szemöldökét. Erre én elhúztam a számat, és a pultra készítette whiskey-s pohár tartalma egy hajtásra megcsappant. A gyermekkor, a család, a gyűlöletes nemesi arisztokrácia…
- Unalmas. Olyan, mint bármilyen kis hercegé. Nyolc testvérrel nevelkedtem, és a történelem mindük nevét jegyzi, kivéve az enyémet. Apám megparancsolta, hogy titkolják el létemet, tegyen mindenki úgy, mintha én nem is léteztem volna. Márpedig a király szava szent, így akarata érvényesült. Kitagadott – foglaltam össze tőmondatokban emberi életemet, miközben keserű hangnemem mögött sértettség bújt meg, és fájdalom, hogy vissza kell gondolnom arra az időmre.
- Miért tagadott ki? – tette fel Becca a teljesen jogos és ártalmatlan kérdést.
- Egy nő miatt – feleltem egyszerűen, és felvettem egy sármos mosolyomat, miközben ráemeltem a tekintetem, majd részletezni kezdtem a választ: - Mint legkisebb fiú szinte nem is volt esélyem a trónra - nem mintha vágytam volna rá – de a nemesi család szabályai rám ugyanúgy vonatkoztak. Nem ismerkedhettem olyan társadalmi rétegű lányokkal vagy nőkkel, akik a mienknél alacsonyabban álltak. Viszont a hercegnők egy idő után unalmasakká váltak számomra, és egyik sem érdekelt igazán. Pedig apám szerint tizenéves koromban el kellett volna vennem egyet, de én sosem éreztem magam késznek az elköteleződésre, egy életre sem, nemhogy örökre! Azonban minden megváltozott, mikor megismertem Anne-t… - a nevét kiejtve pillanatra elkalandoztak gondolataim. Eszembe jutott hátára gyönyörűen omló, sötétbarna hajzuhataga, őzike-szemei és kecses keze, amivel emelte brokát ruháját. – Ő volt a legcsodálatosabb nő, akit valaha ismertem. Gyönyörű és elbűvölő. A szüleim tiltottak tőle, mert nem nemesi sarj volt, de engem ez nem érdekelt. Ahogy az sem, hogy vámpír…
Láttam, hogy Rebecca szeme összeszűkül a szó hallatán, mire megvető mosoly húzódott ajkaimra, és folytattam a történetem mesélését.
- Halálosan szerelmes voltam. Először és utoljára – szögeztem le határozottan. A szerelem nem nekem való. Ez egy életre megtanultam. – Kértem, hogy változtasson át. Meg is tette – elégedetten ejtettem ki a szavakat, hiszen eszembe jutott az a szívet melengető érzés, mikor eltöltött a tudat, hogy örökké együtt leszünk. Ám sajnos az „örökké” mégsem tartott olyan soká. - Huszonegy éves voltam, amikor meghaltam. Huszonegy éves, mikor vámpír lettem. Huszonegy, mikor láttam Őt meghalni. És még mindig huszonegy éves vagyok!
Hát igen, van annak előnye, ha az ember egy percet sem öregszik, és örökké fiatal marad. Én is ennek köszönhetem, hogy mind a mai napig ilyen szívdöglesztően nézek ki. Hála a hercegeknek járó edzésnek fitten hunyhattam el. Ám mindez nem számít. Miután Anne meghalt, már semmi sem számított. A saját szememmel láttam, hogy egy mocskos Árnyvadász megölte, és hiába öltem meg a gyilkosát, hiánya fájdalmas űrt hagyott maga után, mely arra késztetett, hogy ne érezzek többé. Mindennek már 250 éve. Azt hinné az ember, hogy ennyi idő alatt elfelejthető a nagy szerelem. De hát az emberek tévednek. Akkor is, ha azt hiszik, hogy olyan jó és ártalmatlan vagyok, mint amilyennek tűnök.
- És, kedves Becca, vérre van szükségem, hogy továbbra is huszonegy éves maradhassak! – jegyeztem meg, és szemem csillogott a vörös nedű iránti vágytól. Ajkamhoz emeltem a pultos lány kezét, és mint vérbeli herceg lágy kézcsókot leheltem kézfejére… Majd hagytam, hogy a szörnyeteg, mely bennem lakozik testet öltsön, és hirtelen magamhoz rántottam a lányt, és édes vérét kezdtem magamba szívni.
- Köszönöm a vendéglátást! – súgtam nyakába, mikor már az utolsó csepp vért is magamba szívtam szervezetéből, és elengedve hagytam, hogy élettelen teste a földre hulljon. Egy szalvétával megtöröltem magam, majd elhagyva a kocsmát elindultam céltalan életem legújabb állomása felé… New York-ba…

Other

play by :: Liam Payne
user :: almost 17 és hajlamos az eltűnésre Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

Clary Fray

avatar
~admin~

~admin~


TémanyitásTéma: Re: James Phillip Averay   Szomb. Jún. 02, 2012 1:08 am

Kedves (?) James! Razz

Egyet kell értenem Luke Chatbox-ban kifejtett véleményével, és kíváncsian várom, hogyan fog sorsod alakulni itt, köztünk, New York-ban. Elfogadva!

• • •

Vissza az elejére Go down
http://cityofbones.secrets-stories.com
 

James Phillip Averay

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» James Jeffrey Cooper (kapott karakter)
» Lily & Sirius
» Aiden & Alicia
» James Walters
» James Rhodes - Vashazafi/Hadigép /Szabad/

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
City of Bones - Csontváros szerepjáték :: Az alászállás hivogat :: Elfogadott karakterlapok :: Vámpírok-